Ha Orbánék legnagyobb baja Kijevvel a kisebbségekhez fűződő viszony volt, akkor ennek most vége
Az Európai Unió felé tapogatózó ukrán törvényhozás a korábbinál lényegesen szélesebb jogokat adott az ország nemzetiségeinek.
Az Európai Unió felé tapogatózó ukrán törvényhozás a korábbinál lényegesen szélesebb jogokat adott az ország nemzetiségeinek.
MTI
MTI
hvg.hu
Az elkövetőt a rendőrök a támadás után lelőtték, társai közül volt, aki majdnem húsz év börtönt kapott.
hvg.hu
A focivébét kihasználva erősítené regionális politikai súlyát Katar, miközben Szaúd-Arábia az arab világ vezető szerepére tör. A két riválist is megérintette az arab közösségi érzés.
A balkáni ország tagjelöltségéről már csütörtökön dönthetnek.
MTI
Egyik akciójuk miatt meghalt egy 44 éves nő, a hatóságok szerint pedig bűnszervezet létrehozásán dolgozhattak.
hvg.hu
India globális játékos akar lenni, és Narendra Modi miniszterelnök ennek jegyében lép fel a nemzetközi színtéren, például az ukrajnai háború kérdésében. Ez a belpolitikában is hasznot hoz neki, így a Nyugat nemigen számíthat arra, hogy egyhamar megszabadul tőle.
Köves Margit
Jacinda Ardern azóta elnézést kért.
hvg.hu
Az elmúlt két év legnagyobb légi behatolása lehetett.
hvg.hu
Zelenszkij szerint Putyin halálával véget érne a háború; Peszkov kizártnak tartja, hogy ebben az évben kivonuljanak Ukrajnából. Folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be a háború fejleményeiről.
hvg.hu
Orbán Viktornak 12 milliárd oka van, hogy végre megtegye, amit az EU elvár tőle. A Katargate ajándék az EU bírálóinak. Mi értelme annak, hogy az osztrák kormány megakadályozta Románia és Bulgária csatlakozását a schengeni övezethez. Válogatás a világlapok írásaiból.
hvg360
Január elsejétől a meghatározott órákban újraindul a teherforgalom, valamint a gyalogos átkelés a Simón Bolívar hídon is.
MTI
A külföldi lapok eltérően magyarázzák az az EU és a magyar kormány között létrejött elvi megállapodást a kohéziós alapok és a helyreállítási terv Magyarországra jutó pénzeinek zárolásáról.
hvg360
A tiltakozók a rendőrkapitányság épületét is megpróbálták elfoglalni.
MTI
Legalább próbálják meg bizonyítani, hogy képesek visszautasítani az agressziót, mondta az ukrán elnök.
MTI
Három embert sebesített meg.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy kisfiút sikerült újraéleszteni.
hvg.hu
A koronavírus miatt több mint két éve kezdték el így megfigyelni és korlátozni a kínaiak belföldi mozgását.
MTI
Mostanáig 28 hasonló csomag érkezett ukrán külképviseletekre.
hvg.hu
Beszakadt egy épület tetőszerkezete.
MTI