Legalább hatan meghaltak a Dolomitokban
Egy jégcsuszamlás okozta a tragédiát.
Súlyos harcok után az ukrán védők kénytelenek voltak elhagyni állásaikat Liszicsanszkban – jelentette be vasárnap este az ukrán vezérkar. Ez azt jelenti, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok és az orosz hadsereg egységei közös erővel elfoglalták a kelet-ukrajnai Luhanszk megye teljes területét.
hvg.hu
Az oroszok erők rakéta sorozatvetőkkel tüzet nyitottak a kelet-ukrajnai városra.
hvg.hu
Milos Zeman cseh államfő egyetért azzal, hogy Csehországnak továbbra is fegyverszállításokkal kell segítenie Ukrajnát, és azzal is, hogy a csehek bekapcsolódjanak az ukrán katonák kiképzésébe.
MTI
Az utóbbi hónapok legsúlyosabb orosz rakétatámadása érte vasárnap a kelet-ukrajnai Szlovjanszk városát. Az ukrán hadsereg kezén lévő településre legalább 15 rakéta hullott, több helyen heves tűzvész tombol. Hatan meghaltak, legalább tizenöten megsebesültek.
hvg.hu
Kezd ismét harciassá válni Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor, most éppen nyugati szomszédjait fenyegeti rakétacsapásokkal. Arról is beszélt, hogy a nyugatiak el akarják foglalni Fehéroroszország és Ukrajna egyes területeit.
hvg.hu
Több orosz forrás szerint is elfoglalták Liszicsanszkot, de ukrán katonák arról számolnak be, hogy még harcolnak a városban. Az orosz-ukrán határ orosz oldalán, Belgorodban lakóépületeket ért támadás. Itt követjük az orosz-ukrán háború eseményeit.
hvg.hu
A The Times című angol lap szombati beszámolója szerint Cristiano Ronaldo közölte a Manchester United labdarúgóklub vezetőivel, hogy idén nyáron szeretné elhagyni a csapatot.
MTI
A kamionsofőr állítólag nem tudta, hogy a légkondicionáló leállt.
hvg.hu
Egy 16 éves lány súlyos állapotban került kórházba.
MTI
Joe Biden elnök hatalomra kerülése óta az Egyesült Államok mintegy 7,6 milliárd dollárnyi pénzügyi és katonai segítséget juttatott Ukrajnának.
hvg.hu
Nem hivatalos adatok szerint legalább két halottja is van az összecsapásnak.
MTI
Megnyitottak az okmányirodák.
MTI
MTI
hvg.hu
Valerij Zaluzsnij péntek este azzal vádolta meg az országát támadó orosz erőket, hogy a Kígyó-szigetnél foszfortartalmú bombákat is bevetettek.
MTI
MTI
hvg.hu
Újabb civilek elleni véres támadás és kisebb orosz előrelépés Liszicsanszk környékén ha a harcokat nézzük, ukrán gabonaexport-visszaesés, orosz gabonalopás, és ügyeskedés a világ egyik legnagyobb LNG-projektjével, ha a gazdasági vonatkozásokat. Ez történt a háború 127. napján.
hvg.hu
Erdogan az erdőtüzek és gyújtogatások után vetette fel a témát.
MTI
MTI
hvg.hu
Időnként bejelentik, hogy megint találtak egy tömegsírt, ez azonban nem azt jelenti, hogy újabb kivégzések történtek volna a városban, pusztán arról van szó, hogy az ostrom során elesetteket kapkodva kellett eltemetni.
hvg.hu
Továbbra is heves harcok dúlnak a liszicsanszki olajfinomítóért.
hvg.hu
Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy péntek reggel 6 óráig 14 halottat és 30 sebesültet – köztük három gyermekkel – találtak a támadás helyszínén. Három ember – köztük egy gyermek – halt meg a szabadidőközpont elleni támadásban, egy pedig megsebesült - közölték.
hvg.hu
Rakétatámadás ért egy lakóházat Odesszában, a támadásban 2 gyerek és 16 felnőtt halt meg. Az oroszok tagadják, hogy közük lenne a támadáshoz. Ugyan elhárult az akadály Svédország és Finnország NATO-csatlakozása elől, Erdogan ismét a két országot fenyegeti.
hvg.hu