Kiégett autók, káosz, golyónyomok: fotókon a kazah összecsapások helyszínei
A tüntetők és a biztonsági erők összecsapásainak már több tucatnyi áldozata van, középületeket, autókat gyújtottak fel az erőszakos tiltakozók.
A tüntetők és a biztonsági erők összecsapásainak már több tucatnyi áldozata van, középületeket, autókat gyújtottak fel az erőszakos tiltakozók.
hvg.hu
A központi kormányzat következetesen tagadja, hogy civil célpontokat támadna a tigréi felkelőkkel szembeni, évek óta tartó küzdelmében.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Azóta elnézést kértek a hibáért, amit jó eséllyel az okozhatott, hogy sokan jelentették a címkét.
hvg.hu
Egyre komolyabb a nyugtalanság az ukrán határ melletti orosz csapatösszevonások miatt, vannak, akik egyenesen egy orosz inváziótól tartanak, és már az idejét is sejteni vélik. Több szakértő azonban nyugalomra int, és az sem mellékes, hogy a kazahsztáni zavargások átírhatják Moszkva esetleges terveit.
Bihari Ádám
Egy lapinterjúban arról beszélt, hogy naivitás azt hinni, az omikronnal véget ér a világjárvány.
MTI
A töltényhüvelyeket akarta összeszedni, amikor véletlenül hasba lőtte magát, a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.
MTI
A három elkövetőből csak egynek van esélye, hogy korábban szabadlábra helyezzék.
hvg.hu
Németország leállította a Kazahsztánba irányuló fegyverexportját az ottani zavargások miatt - jelentette szombat hajnalban a dpa német hírügynökség meg nem nevezett forrásra hivatkozva.
MTI
A kormány azért tiltakozik, mert a Meta (korábbi nevén a Facebook) letiltotta az oltásellenes és rasszista Konföderáció párt oldalát. Ez merénylet a szólásszabadság ellen – állítják a varsói vezetők, és büntetéssel fenyegetnek.
A bizottság volt vezetője mellett több más tisztségviselőt is őrizetbe vettek,
MTI
A kormányzó lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke megerősítette, hogy Lengyelország is megvásárolta az izraeli kémszoftvert, de tagadta, hogy azt ellenzéki politikusok lehallgatására használták volna.
hvg.hu
Az ENSZ elítél minden erőszakot, Kína, Törökország és Fehéroroszország a támogatásáról biztosította a kazah elnököt.
MTI
Igyekeznek felkészülni, gyógyszereket, kötszereket gyűjtöttek össze, attól tartanak, hogy péntek esete komolyabb összecsapások lehetnek.
hvg.hu
A német lakosság több mint hetven százaléka már be van oltva a fertőzés ellen, azonban a kormány nyolcvan százalékig szeretne eljutni.
hvg.hu
Sajtóértesülések szerint az egykor nagy hatalmú politikus Abu-Dzabiba menekült a lányaival.
hvg.hu
Kaszim-Zsomart Tokajev azt állítja, hogy külföldön kiképzett terroristák állnak az erőszakos megmozdulások mögött.
hvg.hu
A kazah belügyminisztérium több ezer ember letartóztatásáról beszélt.
hvg.hu
Vasárnap hajnaltól megszűnik az érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelme is.
MTI