Paulo Sergio Pinheiro brazil jogászprofesszort 2003 novembere óta nem engedte be Mianmarba a délkelet-ázsiai országot irányító katonai junta.
Mostani, ötnaposra tervezett látogatásának célja, hogy felmérje: hány halálos áldozata volt az őszi ellenzéki tüntetések elleni megtorlásnak, és hány embert vetettek börtönbe azóta. A londoni központú Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet 700-ra teszi a bebörtönzött ellenzékiek számát.
Mint azt az ENSZ illetékesei Genfben elmondták, Pinheirónál konkrét lista van azokról a börtönökről és más fogva tartási helyekről, amelyeket fel kíván keresni. A megbízott előre kijelentette: megszakítja látogatását, ha azt tapasztalja, hogy a junta nem támogatja munkáját. Ha nem lesz teljes körű együttműködés, felszállok a repülőgépre, és már itt sem vagyok - mondta.
Tapasztalatairól decemberben tesz jelentést az ENSZ-ben, de már látogatása végeztével, november 16-án sajtótájékoztatót tart a thaiföldi fővárosban.
Noha a szoros kormányzati ellenőrzés alatt álló mianmari tömegtájékoztatásban arról hallani, hogy tízen vesztették életüket az országban 20 éve nem látott nagyságú tüntetések leverésekor, nyugati kormányok azt mondják, a valóságban ennél nagyságrendekkel nagyobb a halálos áldozatok száma. Pinheiro a múlt hónapban - anélkül, hogy forrásait felfedte volna - azt mondta, 30-40 szerzetes és 50-70 civil lelte halálát a szeptember 26-27-i eseményeken Mianmarban.
Mianmarba érkezett az ENSZ emberi jogi megbízottja
Mianmar volt fővárosába, Rangunba érkezett vasárnap az ENSZ emberi jogi megbízottja; az illetékes utoljára négy éve járt a volt Burmában.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.