Marianne Birthler azt állította, hogy a hivatal olyan aktákkal rendelkezik, amelyek megerősítik azt a korábbi gyanút, amely szerint Gysi – akit pártja hétvégi kongresszusán megerősítettek tisztségében – a keletnémet kommunista állambiztonsági szervek úgynevezett nem hivatalos munkatársa volt. Gregor Gysi állítólagos ügynöki tevékenységével a koalíciós pártok indítványára a Bundestag is külön ülésen foglalkozik.
A frakcióvezető Stasi-múltját vizsgálják
Az egykori NDK hírhedt állambiztonsági minisztériuma, a Stasi megmaradt iratait vizsgáló szövetségi hatóság vezetője megerősítette azt a gyanút, hogy Gregor Gysi, a Baloldal pártjának frakcióvezetője annak idején együttműködött a Stasival.

Megszületett az USA és az EU közötti vámegyezmény
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Török Gábor szerint Orbán pólója arra utal, hogy a választás időpontja hivatalos
Parlamenti választások: A Sándor-palota szerint Sulyok dönt, és nem egyeztet senkivel
"A Fidesz egy pattanás egy mocsári tündér fenekén" - Túlélheti ‘26-ot a NER?
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Németország – több halott és sebesült egy vonatbalesetben
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.