Azért engedett át mostanáig sok olasz plébános helyiségeket muzulmán bevándorlóknak imaterem céljára, mert számos, muzulmán bevándorlóknak is otthont adó olasz község nem akarja megengedni, hogy mecsetet építsenek a területén.
Ortodox keresztényeknek továbbra is felkínálhatják a lehetőséget a plébánosok, hogy katolikus egyházi tulajdonban lévő termeket használjanak istentiszteleteiken, muzulmánoknak azonban nem - idézte kedden Giuseppe Betorit, az olasz püspöki konferencia főtitkárát a La Repubblica című olasz lap internetes kiadása.
Hangsúlyozta: ez nem jelenti azt, hogy az olasz katolikus egyház nem tiszteli a muzulmán közösséget. Csakhogy iszlám felfogás szerint egy olyan terem, amelyet Mohamed próféta hívei imára használnak, soha többé nem használható más vallások céljaira. Így az a plébános, aki muzulmánoknak ad imatermet, örökre megfosztja a katolikusokat attól a helyiségtől, és átruházza azt a muzulmánokra - indokolta a megkülönböztetést. Szavai szerint a jelenlegi gyakorlat örökre elvon lehetőségeket a katolikusoktól a muzulmánok javára.