szerző:
MTI

Bejelentette lemondását egy thaiföldi miniszter, akit azzal vádolnak, hogy megsértette az uralkodót.

A rendőrség közölte: egyértelmű bizonyítékuk van arra vonatkozóan, hogy Jakrapob Penakir, a miniszterelnöki hivatal mellett működő tárca vezetője felségsértést követett el egy 2007 augusztusában elmondott beszédében.

A szóban forgó, nagy terjedelmű beszédében Jakrapob a demokrácia hiányáról és az országban uralkodó kegyencrendszerről beszélt, és a monarchia ezzel kapcsolatos felelősségét emlegette. A lemondott miniszter, aki Thakszin Sinavatra volt kormányfő közeli szövetségese, azt mondta: úgy érzi, nem tett semmi rosszat, és legfontosabb feladatának most azt tekinti, hogy tisztázza magát a vádak alól. Jakrapob szerint politikai összeesküvés áldozata. A felségsértés vádja 15 év börtönbüntetést is maga után vonhat Thaiföldön.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
MTI Világ

Thaiföldön Thakszin megbuktatott kormányfő szövetségesei győztek

Thakszin Sinavatra megbuktatott thaiföldi kormányfő szövetségesei szerezték meg a legtöbb képviselői helyet a vasárnapi parlamenti választásokon, de nem sikerült abszolút többséget szerezniük a törvényhozásban - derült ki a választási bizottság által hétfőn ismertetett eredményekből.

MTI Világ

Új alkotmányt fogadtak el Thaiföldön

A thaiföldi választók többsége elfogadta vasárnap a népszavazásra bocsátott új alkotmányt, s a voksolás eredményét az exit-pollok után a thaiföldi miniszterelnök is megerősítette.

Hét nap

Thaiföldi légi katasztrófa

Valószínűleg a rossz időjárás okozta azt a légi katasztrófát, amely 89 ember életét követelte a hét végén a thaiföldi...

Hét nap

Thaiföldi ítélet

Több ezren tiltakoztak Bangkok központjában a múlt héten az alkotmánybíróság ítélete ellen, amely egy tavalyi...

Már vannak gyanúsítottak az észak-írországi újságíró-gyilkosság ügyében

Már vannak gyanúsítottak az észak-írországi újságíró-gyilkosság ügyében

Ez a hír az ünnepek alatti kereskedelmi forgalomról szól, de mi Rogán Cecíliával illusztráljuk, mert csak

Ez a hír az ünnepek alatti kereskedelmi forgalomról szól, de mi Rogán Cecíliával illusztráljuk, mert csak

Egry Gábor: Végre egy irredenta emlékmű?

Egry Gábor: Végre egy irredenta emlékmű?

Kapcsoljon hétfőn a Telekom hálózatán a 199-es tévécsatornára

Kapcsoljon hétfőn a Telekom hálózatán a 199-es tévécsatornára

Nemcsak bátor, vakmerő volt egy sofőr Kabán

Nemcsak bátor, vakmerő volt egy sofőr Kabán

Őrizetbe vették a fűben magára hagyott újszülött édesanyját

Őrizetbe vették a fűben magára hagyott újszülött édesanyját