Gyerekek halála miatt örökbefogadási ügynökségeket zártak be

Súlyos szabálysértések miatt bevonták a működési engedélyét Oroszországban három nemzetközi ügynökségnek, amelyek orosz gyermekek külföldiek általi örökbefogadásában segédkeztek – közölte szombaton az Eho Moszkvi rádió.

  • MTI MTI
Gyerekek halála miatt örökbefogadási ügynökségeket zártak be

A döntést az illetékes tárcaközi bizottság hozta meg, miután vizsgálatot indított egy nemrég az Egyesült Államokba került kisfiú szülői gondatlanságból bekövetkezett halála kapcsán.

Az alig másfél éves Dmitrij Jakovlevet, akit fél évvel korábban adtak örökbe a pecsorai gyermekotthonból (Pszkovi terület) egy amerikai házaspárnak, július 8-án a tűző napon leparkolt autójában hagyta új apja, Chase Dmitri Harrison. A kisfiúra súlyos állapotban találtak rá, s az orvosok már nem tudták megmenteni az életét. A férfit az amerikai hatóságok őrizetbe vették, az ügyben az illetékes orosz konzuli szervek is vizsgálatot folytatnak.

A három külföldi ügynökséget – köztük azt is, amelyik a kis Dmitrij ügyét intézte – Moszkvában azzal az indokkal zárják be, hogy több esetben is elmulasztották értesíteni az orosz hatóságokat kiközvetített orosz gyermekek haláláról. A tárcaközi bizottság adatai szerint az elmúlt 12 év alatt 15, külföldiek által örökbefogadott orosz gyermek halt meg, s ebből 14 eset az Egyesült Államokban történt.

Az idei, 2008-as évben eddig 4500 orosz gyermek került új, külföldi szülőkhöz - közülük több mint kétezren Amerikába, mintegy ezren Spanyolországba, valamivel kevesebb mint ötszázan pedig Olaszországba. Orosz állampolgárok a tavalyi, 2007-es évben 9500 gyermeket fogadtak örökbe saját hazájukban.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.