Bush feleségével és több miniszterével az oldalán közölte, hogy adminisztrációja zökkenőmentes hatalomátadásra törekszik. "Elnökségem hátralevő részében kiemelt feladat lesz a lehető legsimább átmenet biztosítása" - mondta. A megválasztott elnök, a demokrata párti Barack Obama január 20-án foglalja el hivatalát, addig Bush marad az Egyesült Államok elnöke.
Bush már a jövő héten találkozik Obamával
George Bush amerikai elnök már a jövő hét elején találkozik utódával, hogy egyebek mellett gazdasági kérdésekről és háborús ügyekről tanácskozzon vele - a találkozót az elnök jelentette be csütörtökön a Fehér Ház kertjében.
Magyar Péter Brüsszelben: Egyelőre nem elfogadható az uniós költségvetés tervezete
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
Para-Kovács Imre: Fából öt vaskarika
A kiszáradt Velencei-tóban mehetne a lovaspóló, a Trafóban meg a break. Alcsúton lesz törpedobálás is, ha nem esik.
Várkonyi Andrea elvileg nem tudja, mi áll a házassági szerződésében – ha tényleg így van, az Mészáros Lőrinc vagyonára is hatással lehet
EU-csúcs: összecsapnak a fukarok a „kohézió barátaival”
Az Európai Bíróság elmarasztalta Magyarországot az embercsempészek kiengedése miatt
Az Igazságügyi Minisztérium elismerte, valótlanságokat állított a Szuverenitásvédelmi Hivatal az Átlátszóról
A vagyonadó csökkentését kérik a kormánytól a vállalkozók
Vizsgálatot és új igazgatói pályázatot kérnek a Kolibri Színház dolgozói
Görbe kifli, egyenes út előre – megnéztük, hogyan gyártják a Lipóti legendás kiflijét
Mennyire kínos összekeverni a férjedet az elnökkel? – katasztrofális lett Trump új fehér házi szóvivőjének bemutatkozása
Összevissza ködösít a végzettségéről a Fehér Ház új szóvivője
Trump szerint szakvizsgázott ügyvéd.