szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több mint húsz hajógyári munkás és katona meghalt egy orosz atommeghajtású tengeralattjárón helyi idő szerint szombat este a Japán-tengeren történt balesetben.

A balesetet a tűzoltórendszer indokolatlan működésbe lépése okozta - közölte Igor Digalo, a haditengerészet főparancsnokának munkatársa. A baleset a tengeralattjáró első két, elszigetelhető rekeszét érintette, így nem veszélyeztette a nukleáris hajtómű működését. A hajtómű rendben működik, sugárveszély nincs, és a járműben nem keletkezett jelentős kár. A tengeralattjáró próbaúton volt, az áldozatok hajógyári munkások és katonák.

A helyi idő szerint szombat este fél kilenc órakor történt balesetnek 21 sérültje is van, akiket a tengeralattjáróról átvett a próbajáratot kísérő Admiral Tribuc hadihajó. A baleset idején a tengeralattjárón 208 ember tartózkodott, köztük 81 katona.

Digalo hangsúlyozta, hogy a tengeralattjáró még nem került át a hadsereghez, a Csendes-óceáni flottának történő átadást idén év végére tervezték.

Az Interfax hírügynökség által idézett szakértők szerint a tűzoltórendszer beindulását a gyári átadó személyzet által elkövetett hiba okozta.   

Vlagyimir Viszockij, a haditengerészet főparancsnoka utasítására a tengeralattjáró a próbautat megszakítva ideiglenes állomáshelye felé vette az irányt az Admiral Tribuc és a Szajani nevű mentőhajó kíséretében. A tengeralattjáró és a hajók moszkvai idő szerint vasárnap reggel a vlagyivosztoki kikötőhöz érkeztek, de befutni az időjárási viszonyok miatt nem tudtak azonnal.   

Anatolij Szergyukov védelmi miniszter haladéktalanul jelentést tett Dmitrij Medvegyev elnöknek a történtekről, és utasítást adott, hogy Viszockij azonnal induljon a helyszínre. Elindult Moszkvából a legfőbb katonai ügyész és a haditengerészet legfőbb ügyésze is, továbbá az ügyészség mellett működő nyomozati bizottság különítménye. A nyomozást a "Hadihajó vezetésére és működtetésére vonatkozó szabályoknak emberek halálát gondatlanságból előidéző megsértése" című paragrafus alapján indították. 

Oroszországban legutóbb tengeralattjárón tavaly nyáron következett be baleset, amikor a szeverodvinszki hajógyárban robbanás történt, ami jelentős kárt okozott egy hajóban, de senki nem sérült meg.

A legsúlyosabb orosz tengeralattjáró-katasztrófa a Kurszk tengeralattjárón történt 2000-ban, amikor a fedélzeten felrobbant egy torpedó, s a Kurszk 118 emberrel elsüllyedt.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Tech

Orosz mini-tengeralattjárók az Északi-sark jege alatt

Kísérleti merülést végzett vasárnap az északi-sarki vizeken a Mir-1 és a Mir-2 orosz mini-tengeralattjáró, amelyekkel elsőként terveznek lemerülni a tenger fenekére az Északi-sark alatt - közölte Vlagyimir Sztrugackij, a sarkkutatók szövetségének alelnöke.

MTI Shake

Tengeralattjárót vett a cseh hadsereg

Rövidesen egy új fegyverrel - közép-európai szárazföldi országoknál teljességgel szokatlan módon - tengeralattjáróval bővül a cseh hadsereg fegyverzete.