Gyurcsány Ferenc - miután találkozott a Magyar Koalíció Pártja elnökével és alelnökeivel - felhívta a szlovák miniszterelnököt, és megállapodtak a találkozóról. A magyar kormány szükségesnek tartja, hogy mielőbb munkatalálkozóra kerüljön sor a két miniszterelnök között, hogy megerősítsék elkötelezettségüket az együttélés európai normái, értékei és elvei mellett - jelentette ki Daróczi Dávid, hozzátéve, fontos, hogy mindkét ország megerősítse: vezetői nem engednek a szélsőséges nacionalizmus és radikalizmus csábításának. A kormányfői találkozó előkészítését a két stáb már megkezdte.
Gyurcsány-Fico találkozó lesz szombaton
Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Robert Fico szlovák kormányfő szombaton találkozik egymással Komáromban, illetve Komárnóban - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő kedden.
Parragh László: Az volt az elvárás, hogy Balásyékkal szerződjünk
Az MKIK volt elnöke szerint az új vezetés ellopta a kamara vagyonát.
Kapitány István bemutatta a Posta új vezérét, és elmondta, mitől lesz sikeres a vállalat
„El kellett dönteniük, hogy esznek, vagy tanszereket vesznek”
Elmentünk a miskolci Lyukóvölgybe, ahol rászoruló családok százai élnek.