szerző:
Hírszerző/FH

Szerdától a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű sajtószabadság-védő szervezet oldalán is meg lehet nézni a WikiLeaks-féle amerikai diplomáciai üzeneteket.

A sajtóvédő szervezet "az információ szabad áramlásának, valamint az újságíró forrásainak védelme miatt" kezdett el együttműködni a kormányzati iratok kiszivárogtatására létrehozott oldallal.

Az RSF azért vállalta, hogy saját szerverein tárolja a kiszivárogtatott táviratokat, hogy "támogassa a WikiLeaks jogát arra, hogy akadályok nélkül hozzon nyilvánosságra információkat". A sajtóvédő szervezet közölte: védelmükbe veszik "az újságírók forrásainak védelmét, amely nélkül az oknyomozó újságírás nem létezhet".

Az RSF szerint a "WIkiLeaks zaklatása, és a megszüntetésére tett kísérletek támadást jelentenek a sajtó demokrácia-védő szerepére", amelyet az Emberi Jogok Európai Egyezménye 10.cikke tartalmaz. Az RSF emlékeztetett arra, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága többször is megerősítette, hogy ez a szerep együtt kell hogy járjon jár a források védelmével, valamint a források elhallgattatására tett kormányintézkedések hiányával.

Mivel a WikiLeaksnek átadott iratokat törvénysértő módon szerezték meg, elvileg a WikiLeakset bűntársnak lehetne tekinteni - közölte az RSF. Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntése szerint azonban nem büntethető egy sajtótermék, ha a kérdéses iratok nyilvánosságra hozatala közérdeklődésre tart számot, vagy biztosítja a közérdekű információk hozzáféréséhez való jogot - közölte az RSF.

A kiszivárogtatott amerikai diplomáciai táviratokat mától a http://wikileaks.rsf.org/ címen is el lehet érni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Itt vannak a legjobban fizetett színészek, Dwayne Johnson megint kilőtt

Itt vannak a legjobban fizetett színészek, Dwayne Johnson megint kilőtt

Kertész Ákosról szóló portréfilmet mutatnak be a 17. Spinoza Zsidó Fesztiválon

Kertész Ákosról szóló portréfilmet mutatnak be a 17. Spinoza Zsidó Fesztiválon

Lezárnak egy vasúti átjárót a XVII. kerületben két napra

Lezárnak egy vasúti átjárót a XVII. kerületben két napra

Parkolóórákat ragasztott le Novák Előd a XI. kerületben, nem akar fizetni

Parkolóórákat ragasztott le Novák Előd a XI. kerületben, nem akar fizetni

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között

17 fok a különbség Kelet- és Nyugat-Magyarország között