Pártot érnek

A konzervatív Tea Party mozgalom kezébe került a helyi republikánusok irányítása az elnökjelöltségért indulókról hagyományosan – így a jövő évi elnökválasztáson is – elsőként szavazó New Hampshire államban a hétvégén. Hogy a republikánusok hamar talpra álltak a kiütésszerű 2008-as vereségből, abban meghatározó szerepet játszott az 1773-as bostoni teadélutánra emlékeztető – a magasnak tartott adók elleni dühből kinőtt – csoport, amely a párton belül informális frakciót is alakított a visszaszerzett képviselőházban. A céljai vérmesek, hiszen bele akar szólni, hogy 2012-ben ki szálljon szembe az elnökségért az újrázni készülő demokrata Barack Obamával.

Goldwater és Reagan

AP/ Charles Tasnadi

 Az egyelőre még a politikai elit elleni haragon, valamint az alacsonyabb adók és a kisebb kormányzati szerepvállalás hangoztatásán túl koherens ideológiát összegyúrni képtelen Tea Party rövid idő alatt a modern amerikai konzervativizmus legújabb hullámává nőtte ki magát. Míg az Obama képviselte liberális, amerikai stílusú – az európainál jóval korlátozottabb – jóléti államot támogató gondolat a Franklin D. Roosevelt által az 1929–1933-as nagy gazdasági világválságra válaszul beindított New Deal óta jelen van, a modern konzervatív irányzat az USA-ban alig több mint fél évszázados múltra tekinthet vissza. A második világháború utáni időszak látványos konjunktúrája nem volt táptalaja az éles ideológiai megosztottságnak, a McCarthy-féle boszorkányüldözés a hidegháború első szakaszának túlkapásaként gyorsan lecsengett, John F. Kennedy 1960-as győzelmével pedig a liberalizmus látszott diadalmaskodni. Ugyanabban az évben egy akkortájt sokat idézett könyv is megjelent az ideológia haláláról, annyira egyetértettek a demokraták és a republikánusok a gazdaságpolitikában, és a nemzetközi helyzet által meghatározott külpolitikában.

Az állóvízbe Barry Goldwater arizonai szenátor dobott követ, amikor a New Deal eszményeit elvetve a minél kisebb hatáskörű kormány, az alacsonyabb adók, a szövetségi államoknak adott nagyobb önállóság híve volt. A republikánusok mérsékelt – és az északkeleti parti politikai elitbe beágyazódott – szárnyát képviselő Nelson Rockefellert, New York állam kormányzóját legyőzve 1964-ben megszerezte a republikánus elnökjelöltséget. A demokrata Lyndon B. Johnson azonban – aki Kennedy 1963-as meggyilkolása után lett elnök – tönkreverte. Johnson továbbépítette a jóléti államot, ám Goldwater kudarca kisöpörte a washingtoni kongresszusból a régi republikánus vonalat képviselő törvényhozókat, és helyet csinált a programadó szenátor nézeteit valló politikusoknak.

Goldwater hívei a konzervatívok számára ideológiai alapot és a National Review folyóirat révén szellemi muníciót kínáló, három éve elhunyt William F. Buckleytól kaptak eszmei megalapozást. Az antikommunizmust a szabadpiaci gondolattal vegyítő Buckleyt lapja 1955-ös indításakor Hitlerhez, Mussolinihoz és Sztálinhoz hasonlították az amerikai liberálisok, akik szerinte egészen addig hirdették a más vélemények tolerálását, amíg szembe nem kerültek a sajátjuktól eltérővel. A liberalizmust a nyugati civilizáció építményét korrodáló ideológiának tekintő Buckley és Goldwater köpönyegéből bújt elő a konzervatívok új generációja, amely 1980-ban győzelemre vitte Ronald Reagant, és csaknem három évtizedre uralkodóvá tette politikai irányzatát.

Az egykori színészből lett politikus – aki a New Dealt támogató demokratából csak 1962-ben vált republikánussá – Goldwater melletti, a konzervatív világnézet alapjait számba vevő tévés kampánybeszéddel vált országosan ismertté, és a liberális életmód-forradalom tetőpontján, 1966-ban választották Kalifornia kormányzójává. Nyolcéves elnöksége alatt Reagan radikálisan adót csökkentett, megtörte a szakszervezetek hatalmát, Margaret Thatcher brit kormányfővel karöltve a szabadpiaci gazdaságpolitika élharcosa volt, és a Szovjetuniót túlfegyverkezve kulcsszerepet játszott a hidegháború befejezésében és a szocialista világrendszer összeomlásában – mindezekért súlyosan eladósította az amerikai államháztartást.

A reagani „forradalom” az 1990-es évek elejére politikai és gazdasági értelemben is kifulladt, és a konzervatív bázis által a mai napig istenített Nagy Kommunikátor örökségén az 1992-es elnökválasztást megnyerő demokrata Bill Clinton liberális programmal igyekezett túllépni. Gyorsan jött a reakció, az alapvetően konzervatív beállítottságú amerikaiak elégedetlenségét meglovagolva a republikánusok a későbbi házelnök Newt Gingrich vezetésével 1994-ben Szerződés Amerikával címen programot hirdettek. A Reagan 1985-ös országértékelő beszédére épülő kiáltvány modernizálta a konzervatív eszméket, és a republikánusok négy évtized után a képviselőházban és a szenátusban is többséget szereztek. A győzelem elbizakodottá tette őket, és Clinton hozta az 1996-os elnökválasztást. A republikánusok kongresszusi csapata szétzilálódott, a demokrata elnök szexbotrány miatti alkotmányos vád alá helyezése pedig végül visszaütött rájuk.

George W. Bush 2000-es győzelme után a 2001-es terrortámadás által összekovácsolódott republikánus tábort csak az újabb iskolát képviselő, a külpolitikában az USA kivételességét hirdető neokonzervatív ideológusok kiprovokálta iraki háború tartotta egyben. A terrorizmus elleni világméretű küzdelem ernyője alatt gyülekező neokonokra az 1998-ban elhunyt Goldwater már nem ismert volna rá, és még távolabb állnának tőle a Tea Party nézetei. Ő ugyanis még a konzervatívok libertariánus szárnyát képviselte, mely az egyének és a szövetségi államok szabadságát abszolutizálta, társadalmi ügyekben viszont megértő volt. Rossz szemmel nézte a republikánusok és a keresztény fundamentalisták szövetségét, az államra nem tartozó egyéni döntésnek tartotta az abortuszt, és nem kifogásolta, hogy homoszexuálisok szolgáljanak a hadseregben. A Tea Party üdvöskéje, Sarah Palin volt alaszkai kormányzó, a republikánusok 2008-as vesztes alelnökjelöltje által is hősnek tartott Reagan kampányaiban politikai számításból és nem meggyőződésből beszélt az abortusz ellen – aztán nem tett semmit a szigorításért. Buckley pedig élesen bírálta Busht, és a kudarcos iraki háborút a konzervatív ideológia katasztrófájának tekintette.

NAGY GÁBOR