A globális terror ellen tíz évvel ezelőtt indított amerikai háború előtt Pakisztánban az élet a normális kerékvágásban folyt, nem voltak rendre ismétlődő pokolgépes és öngyilkos merényletek. Amikor Iszlámábád némi kényszer hatására az USA mellé állt a 2001. október 7-én kezdődött afganisztáni háborúban, a pakisztáni kormány úgy vélte, ha volt szövetségesét, a tálib kormányt hamar megbuktatják, az esetleges alacsony intenzitású konfliktus nem érinti érdemben az országot. Azóta kiderült, hogy ha a világ biztonságosabb lett is, Pakisztán, a terror elleni küzdelem első számú frontországa, hatalmas árat fizetett. Területén 2001 óta 40 ezren haltak meg a terror elleni háborúban, köztük 35 ezer ártatlan polgár. Az iszlámábádi vezetés friss tanulmánya szerint az utóbbi évtizedben 68 milliárd dollárnyi kár érte az országot.
A 2000-ben hozott reformoknak köszönhetően Pakisztán gazdasága az évtized első felében még jól teljesített, a növekedés 2004-ben elérte a 6–8 százalékot, az idén azonban alig haladja meg ennek a negyedét. Míg a háború költségét 2002-ben 2,6 milliárd dollárra tették, az idei év első nyolc hónapjában az összeg megközelítette a 18 milliárd dollárt. A károk az infrastruktúrában okozott pusztításból, több millió ember elmeneküléséből az északnyugati országrészekből, a beruházások és a termelés drasztikus csökkenéséből, valamint a munkanélküliség rohamos emelkedéséből adódnak. Az ország több részében gyakorlatilag megbénult a gazdaság, megakadt a kereskedelem, megszűnt az adók behajtása. A nyugati országok vízumkorlátozásai nyomán súlyos kárt szenvedtek a gazdasági külkapcsolatok, a külföldi tőkebeáramlás jelentősen lelassult. A beruházások GDP-hez viszonyított aránya 13 százalékra zuhant a négy évvel ezelőtti 22-ről.
A bevásárlóközpontok, szállodák, üzleti negyedek, utak elleni folyamatos merényletek a társadalmat is szétzilálták. Az egykor békés Iszlámábádban ma több mint 300 katonai ellenőrző pont található, a várost különféle biztonsági övezetekre osztották, a betonfalak és szögesdrótok pedig erődítménnyé változtatták. Pakisztán az utóbbi tíz évben az al-Káida globális főhadiszállásává vált, és bár a terrorhálózat évek óta nem tudott merényletet végrehajtani Nyugaton, a pakisztáni földön elkövetett öngyilkos támadások száma az utóbbi tíz évben meghaladta a 260-at. Az al-Káida szövetséget kötött a Pakisztáni Talibánnal, a helyi szélsőséges csoportokat tömörítő ernyőszervezettel, amely az iszlámábádi kormány megdöntését tűzte ki célul. A törzsi területen százezer pakisztáni katonát köt le a terror elleni harc, az országban 2001 óta az al-Káida 450 tagját tartóztatták le, többet, mint bármely más országban. A pakisztániak többsége igazságtalannak érzi, hogy az USA ennél is többet vár el országuktól, miközben minden egyes polgárt hátrányosan érint a terror elleni háború.
TAHIR ALI / ISZLÁMÁBÁD