Példamutatás

Aktuálpolitikai jelentősége is van, hogy Oroszországban egyre népszerűbb a száz éve meggyilkolt Pjotr Sztolipin miniszterelnök.

  • Poór Csaba

Lehet, hogy Vlagyimir Putyin orosz kormányfő is ott lesz azon a konferencián, amelyet a cári korszak reformer miniszterelnökének, Pjotr Sztolipinnak az emlékére rendeznek a hét végén Kijevben. A rendezvény szervezői bizonyára azért számítanak a részvételére, mert Putyin előszeretettel hivatkozik nagy elődjének tapasztalataira, és szívesen idéz is tőle. Tavaszi évértékelő beszédében például Sztolipin egyik híres mondására utalva értekezett arról, hogy Oroszországnak tíz év nyugodt, stabil fejlődésre van szüksége, méghozzá „meggondolatlan, olykor megalapozatlan liberalizmuson vagy szociális demagógián alapuló kísérletek”, megrázkódtatások nélkül.

A száz éve, a kijevi operában meggyilkolt Sztolipint idézte a farmergazdaságok támogatásának fontosságáról beszélve is, a kormánytagok részvételével tartott egyik nyári értekezleten pedig úgy beszélt róla, hogy a Kommerszant moszkvai napilap úgy értékelte, mondatai akár önmagáról is szólhattak volna. Olyan drámai időkben, a politikai és társadalmi megosztottság korszakában lett miniszterelnök, amikor az ország területi épsége is veszélybe került – mondta Putyin, egyszersmind felszólítva minisztereit és a parlamenti képviselőket, hogy egyhavi fizetésükkel járuljanak hozzá egy moszkvai Sztolipin-emlékmű felépítéséhez. A szobrot jövőre – Sztolipin születésének 150. évfordulóján – a kormány székházának közelében tervezik felállítani, és utcát, hadihajót, egyetemet is elneveznek az elődről.

Pedig az orosz történészek és politikai elemzők ellentmondásos személyiségnek tartják a nemesi származású Sztolipint, aki előbb Grodnóban, majd Szaratovban keménykezű, határozott kormányzóként szerzett hírnevet, aztán II. Miklós cár belügyminiszterré nevezte ki, hamarosan pedig miniszterelnök lett. A nevéhez fűződik az 1905–1907-es forradalom leverése, ő hozott létre polgári ügyekben is illetékes rögtönítélő tábori hadbíróságokat, amelyek hivatalosan több mint 600, mások szerint 1000–6000 embert küldtek akasztófára. Ugyanakkor felismerte, hogy nem elég a felkelés leverése, a társadalmi okokat is fel kell számolni. Agrárreformmal igyekezett megteremteni a kisbirtokos paraszti réteget, a tömegeknek is hozzáférhetővé akarta tenni az oktatást, bővíteni tervezte a helyi önkormányzatok jogait – meggyilkolása után azonban reformkezdeményezései összeomlottak.

Negatív, reakciós történelmi figuraként kezelték a szovjet korszakban Sztolipint, aki csak az 1980-as évek végétől – a szovjet rendszer tagadásának jeleként – vált pozitív személyiséggé a közvélemény szemében. Olyannyira, hogy már-már kultuszelemek is érzékelhetők – mondta a HVG-nek Alekszej Makarkin politológus, a moszkvai Politikatechnológiai Központ tanácsadó cég vezérigazgató-helyettese. Értékelése szerint Sztolipin – a kommunistákat kivéve – számos társadalmi csoportnak elfogadható történelmi alak, egyszerre testesíti meg a kemény kéz politikáját, az autokrata államirányítási módszereket és a személyi szabadságjogok szélesítésére épülő reformpolitikát.

Bizonyára Putyin is e kettősség miatt választotta példaképül, sajátos történelmi aspektust is adva ezzel annak a furcsa vetélkedésnek, amely a jövő tavaszi elnökválasztás előtt közte és Dmitrij Medvegyev államfő között folyik. Medvegyev inkább a jobbágyság oroszországi felszabadítóját, II. Sándor cárt tekinti példaképének. A liberális uralkodó a politikai és a gazdasági reformok párhuzamosságának híve volt, Sztolipin viszont azt vallotta, hogy előbb a gazdaság megreformálása szükséges, ami idővel magával hozza a politikai változásokat is – fejtegette Makarkin.

A mai orosz elit képviselőinek láthatóan a sztolipini modell a vonzóbb. „Ha rajtuk múlna, a többségük legszívesebben a brezsnyevi pangás korszakát hozná vissza, mert a politikai változások veszélybe sodorhatják a pozícióikat” – hangoztatta a szakértő, hozzátéve, hogy a tömegek eközben a túléléssel vannak elfoglalva. Az emberek Makarkin szerint erőskezű vezetést akarnak, de félnek is tőle, gyors változásokat szeretnének, de a peresztrojka rossz tapasztalatai miatt ezektől is tartanak, így – bár érezhetően nő az elégedetlenség – inkább nem foglalnak állást.

POÓR CSABA

Hozzászólások