Újraépül-e a Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író által „tökéletes diktatúraként” jellemzett rendszer Mexikóban, miután az országot a 2000-es vereségéig 71 éven át irányító Intézményes Forradalmi Párt (PRI) visszatér a hatalomba? Vagy nem a PRI régi érdekcsoportjai állnak a vasárnapi elnökválasztáson az előzetes eredmények szerint győztes Enrique Pena Nieto mögött, és a decemberben hivatalba lépő új államfő valóban nekilát azoknak a reformoknak, amelyeket a kampányban ígért? A válasz azon múlhat, hogy a PRI többséget tudott-e szerezni a parlament két házában is, és ha nem, akkor az általa korábban blokkolt változások végrehajtásához meg tudja-e nyerni az elnökválasztáson vereséget szenvedett, s így a hatalomból kiszoruló jobbközép Nemzeti Akciópárt (PAN) támogatását.
Győzelmi beszédében Pena Nieto az általa képviselt új politikusgeneráció nevében kizárta a múlthoz való visszatérést. Tény, hogy nemcsak a 2000-es elnökválasztási kudarcot hat évvel később a harmadik helyre szorulás sokkjával megfejelő PRI változott sokat, hanem az ország is. Az egykor Mexikót szinte egypártrendszerű, korporatív államként irányító PRI-re a 30 évesnél fiatalabb választók már nem autokrata veszélyként, hanem az elmúlt 12 évben kormányzó PAN alternatívájaként tekintettek. (Az államfői posztért folyó versenyben ismét lemaradt a baloldali Andrés Manuel López Obrador, aki hat éve 48 napig tartó demonstrációra vitte híveit akkori veresége után, és most is csalást kiáltott.) A 45 éves Pena Nieto ugyan kevesebb mint 40 százalékot szerzett a leadott szavazatokból – a voksolásra jogosult 80 millió mexikói 62 százaléka járult az urnákhoz –, de hatékony médiatámogatással folyó kampánya mellett (HVG, 2012. június 30.) segítette a lakosság kiábrándulása a PAN évei után.
A távozó Felipe Calderón, illetve a PRI hatalmát megtörő elődje, Vicente Fox alatt a gazdaság növekedése átlagosan évi 2 százalék körül volt. Az 1994-es – az országot az USA-val és Kanadával összekapcsoló – Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz (NAFTA) nagy reményeket fűző Mexikó mellett így nemcsak Kína és India húzott el, hanem legnagyobb latin-amerikai vetélytársa, Brazília is. Miközben Mexikó exportgépezetté vált – a kivitel már az 1990-es szint duplájára, a GDP 32 százalékára rúg –, odahaza szaporodtak a bajok. Az építőipart, a távközlést vagy az élelmiszeripart ellenőrző oligarchák miatt korlátozott a verseny, a kis- és közepes vállalkozások nehezen jutnak hitelhez. Akár 14 millióan is lehetnek, akik feketén dolgoznak, emiatt az IMF úgy becsüli, hogy a mexikói kormány bevételei csak a GDP 22 százalékát érik el, míg Brazília esetében ez 36 százalék.
Pena Nieto nagyszabású munkahelyteremtést, a foglalkoztatás kifehérítését ígéri, és azt, hogy a növekedést 6 százalékra pörgeti fel. Legfontosabb feladata az állami Pemex olajtársaság reformja, amihez módosítani kell az alkotmányt. Mexikó kitermelése a nyolc éve napi 2,55 millió hordós csúcs háromnegyedére csökkent, és a Pemex hiába sejt 29 milliárd hordós tartalékot a Mexikói-öböl mélyén, annak felszínre hozására se elég pénze, se technológiája nincs. A leendő államfő elképzelései szerint az állami behemótba magántőkét vonnának be – a példát a két éve 67 milliárd dollárnyi részvényt kibocsátó brazil Petrobras szolgáltatja (HVG, 2010. október 9.) –, elsősorban a nem konvencionális lelőhelyek feltárására, illetve a finomítói kapacitás növelésére. Reményt kelt az is, hogy a globalizáció újabb fordulataként, a kínai munkaerő drágulása miatt, több amerikai cég Ázsiából átvitte a termelését Mexikóba, ahol erősítenék jelenlétüket a japán autógyártók is.
A külföldi befektetők bizalmának elnyeréséhez a kedvező gazdasági és adópolitikai környezet megteremtése mellett a biztonság javítása a legfontosabb. Amióta röviddel 2006-os megválasztása után Calderón a hadsereget vetette be a drogkartellek ellen, a bandaháborúk és a rendfenntartó erőkkel való összecsapások során legalább 50 ezren vesztették életüket, és 5 ezren tűntek el. Tombol az erőszak, a leszámolások egyre brutálisabbak, az USA-val határos régiók szinte háborús övezetté váltak. A két legnagyobb kartell, a Zetas és a Sinaloa több milliárd dolláros forgalmat lebonyolító, rendkívül szofisztikált futárrendszert alakított ki, amely behálózza egész Mexikót és a térség más országait is. A Sinaloa vezetőjének, Joaquín Guzmánnak a fiát a múlt héten vették őrizetbe, de az esetek mindössze öt százalékában tudják elfogni az elkövetőket, ráadásul a rendőrség soraiban is vannak a kábítószer-kereskedelemben érdekeltek.
Kampánya során Pena Nieto nem a drogbárók levadászását jelölte meg legfontosabb célként, hanem azt, hogy megfékezzék a mexikóiak életét megkeserítő erőszakot. Ebben pedig nem a hadseregnek adna fő szerepet, hanem 40 ezer fős paramilitáris erőt állítana fel a legérintettebb területeken, és a GDP 5 százalékára növelné a közbiztonsági kiadásokat. Az ügyben legfontosabb tanácsadójának Oscar Naranjót, a kolumbiai rendőrség áprilisban nyugalomba vonult főparancsnokát kérte fel, aki azzal szerzett hírnevet, hogy 1993-ban leszámolt Pablo Escobarral, a medellíni kartell vezetőjével, és könyörtelenül üldözte utódait is.
GÁL KRISZTIÁN
