Már megint a gazdaság

A mezőgazdaságon kívüli szektorokban az USA-ban augusztusban 96 ezer új munkahely jött létre, jócskán elmaradva az elemzői várakozásoktól, a munkaerőpiacon jelen lévők száma pedig 31 éves mélypontra süllyedt. Az állástalanok aránya úgy csökkent ugyanis 8,3-ról 8,1 százalékra, hogy 368 ezren feladták a keresést, és az USA-ban 4,7 millióval kevesebben dolgoznak, mint a pénzügyi válság kiváltotta recesszió előtt. A GDP a második negyedévben csupán 1,7 százalékkal nőtt, a költségvetési hiány a negyedik egymást követő évben – azaz Barack Obama elnök hivatali ideje alatt mindvégig – ezermilliárd dollár fölé szaladt, az államadósság pedig rekordmagasságba, 16 ezermilliárd dollárra emelkedett.

AP

 Alighanem azt a kérdést, hogy a november 6-ai elnökválasztást ki nyeri, az dönti el, hogy a még bizonytalan szavazók a demokraták vagy a republikánusok magyarázatát hiszik el arról, mi rejlik a száraz statisztikai adatok mögött. A két nagy párt konvencióján a szokásos színpadias körülmények között a várakozásoknak megfelelően elnökjelöltté emelt két rivális, a Fehér Házba jutással 2008 után újra próbálkozó republikánus Mitt Romney és az újraválasztásáért küzdő demokrata Obama a saját válaszát sulykolta. A republikánusok – legendás elnökük, a néhai Ronald Reagan 1980-as kampányszlogenjét fölelevenítve – azt ismételgetik, hogy az amerikaiak rosszabbul élnek, mint négy éve, amikor Obama a változás ígéretével, az első afroamerikai elnököt kísérő lelkesedés hullámán az ország vezetője lett. A demokraták – és különösen a mai amerikai politikában valószínűleg páratlan szónoki képességeit csúcsra járató, közönségét a konvención 48 percen keresztül lenyűgöző Bill Clinton volt elnök – viszont úgy vélik, a gazdaságot élénkítő, az autóipart megmentő és még az egészségbiztosítást is megreformáló Obamánál senki sem tehetett volna többet, és a Fehér Ház jelenlegi gazdája megérdemli a hosszabbítást. Még akkor is, ha 8 százalék fölötti munkanélküliség közepette 1940 – a szintén demokrata Franklin Delano Roosevelt – óta amerikai elnököt még nem választottak újra.

Legutóbb éppen Clinton 1992-es kampánya idején került ennyire a középpontba a gazdaság kérdése, ami akkor a hivatalban lévő republikánus elnök, az idősebb George Bush vesztét okozta. Romney és Obama esetében nemcsak a helyzet magyarázata, hanem a bajok orvoslására ajánlott megoldás is markáns eltérést mutat. Romney – aki a jóléti rendszert támadó Paul Ryan wisconsini képviselőt választotta alelnökjelöltjének (HVG, 2012. augusztus 18.) – a hagyományos republikánus receptet követve adócsökkentéssel élénkítené a konjunktúrát, azzal érvelve, hogy a középosztálynak nem akkor lesz jobb, ha kormányzati beavatkozással újraosztják a meglévő tortát, hanem ha azt szabadpiaci gazdaságpolitikával nagyobbra növelik. A demokraták viszont a középosztály bajnokaiként a gazdagok – mint például a 200 millió dollár fölötti vagyonnal rendelkező Romney – adóját emelnék, amivel a válságkezelés terheit igazságosabban terítenék szét, s ezt szerintük a növekedés élénkülése követné. A vitára adott amerikai reakciókat figyelve úgy tűnik, mintha Romney lenne a „kapitalista” és a 2016-ra egymillió új ipari munkahelyet ígérő Obama a „szocialista”, ám még az utóbbi által javasolt központi intézkedések nyomán is csak a GDP 22,5 százalékát osztaná újra az amerikai kormány, ami messze van az európai jóléti államokban szokásos aránytól.

A gazdaság állapota a republikánusok tampai és a demokraták charlotte-i elnökjelölő konvencióján egyaránt a háttérbe szorította a külpolitikát, s általában azt, mi történik Amerikán kívül. Jellemző, hogy erre a területre csak a bakik kapcsán figyeltek föl. A republikánusoknál azért, mert Romney nem szólt az Afganisztánban szolgáló katonákról, akiknek az áldozatvállalását Obama nem is mulasztotta el szárnyaló szavakkal megdicsérni. A demokraták esetében pedig az okozott felzúdulást, hogy a párt választási programjából nemcsak Isten említését hagyták ki, hanem annak rögzítését is, hogy Izrael fővárosa Jeruzsálem (az USA hivatalos álláspontja, hogy erről nemzetközi tárgyalások útján kell dönteni) – mindkét hibát gyorsan orvosolták, bár az utóbbi megállapítás szövegbe illesztését a konvenció helyszínén hallható ellenérzés kísérte.

Az időjárás mindkét pártot megtréfálta, a republikánusok az Isaac hurrikán miatt egy nappal később kezdtek, a demokraták pedig Obamának a jelöltséget elfogadó beszédét a közelgő vihar miatt stadionból sportcsarnokba vitték, s ezzel demokraták ezrei estek el attól az élménytől, hogy hallhassák a négy évvel ezelőttihez képest jóval óvatosabban fogalmazó elnököt. A konvenciót drága politikai cirkusznak tartók – ilyenekből a politikai színpad mindkét térfelén akadnak bőven – a költségekre is tekintettel alaposan visszavennének a jelöltállító ceremóniából. Már csak azért is, mert legutóbb 1976-ban dőlt el valóban a konvenció helyszínén az elnökjelölt személye, amikor Gerald Ford nagy küzdelemben szerezte meg a jogot a republikánus kandidálásra Reagannel szemben. Azóta a jelölőgyűlések idejére már minden lefutott mindkét pártban.

 A politikai műsort védelmükbe vevők viszont azzal érvelnek, hogy az elnökjelölti vitákig – az idén az elsőre október 3-án kerül sor – éppen a konvenció nyújt lehetőséget arra, hogy a Fehér Házra pályázók egyszerre szólhassanak a nemzethez, pontosabban az eseményt követő, nagyjából 20 millió tévénézőhöz. A jó szereplés pedig lökést adhat a kampányfinisre. Most Obama jött ki nagyobb lendülettel a hajrára, a Reuters és az Ipsos hétfőn nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a demokrata elnökre a megkérdezettek 47, riválisára a 43 százaléka szavazna.

Más kérdés, hogy az országos felmérések vajmi keveset számítanak, ugyanis nem feltétlenül az USA egészében leadott szavazatok többségét kell elnyerni – ez 2000-ben sikerült is a végül vesztes Al Gore-nak –, hanem azokat a szövetségi államokat, amelyekből megvan a győzelemhez szükséges 270 elektori szavazat. Ezért az amerikai elnökválasztási kampány az utolsó két hónapban nem mind az 50 államban pörög majd fel, hanem csak abban a 7–9-ben, ahol még nem kiszámítható a győztes személye. Nem véletlen, hogy Romney és Obama egyik első útja is a sorsdöntő Floridába vezetett, és a biztos demokrata területnek számító, de gazdag konzervatív bázissal is rendelkező New York vagy Kalifornia államokba mindketten leginkább csak pénzt gyűjteni mennek.

NAGY GÁBOR