Tábor falva

Sátrakból átalakított teázók-kávézók, falafelárusok, ruhakereskedők fémhordókra rakott választéka, sőt tévét és parabolaantennát kínáló alkalmi boltok között sétáló emberek képe fogadja az észak-jordániai Mafrak melletti Za'atari menekülttáborba belépőket. A több mint 30 ezer lakosú telep főutcája a szír főváros, Damaszkusz legfontosabb bevásárlóutcája után az el-Hamídíje nevet viseli, mert a „lakók” Jordánia szomszédjából érkeznek oda.

A szíriai polgárháború elől menekülők – van, amikor egyetlen éjszaka több mint ötszázan jelennek meg – persze nem a vásárlással kezdik táborbeli életüket. Először regisztrálniuk kell magukat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) irodájában, hogy megkapják az ételosztásnál felmutatandó kártyájukat. Ezután a Norvég Menekülttanács és a Világélelmezési Program (WFP) munkatársai kiosztják a takarókat, matracokat, konyhai eszközöket – kisgyerekeknek pelenkát –, valamint az első egy hétre szóló élelmiszercsomagot, majd kijelölik táborbeli lakóhelyüket.

A szír határtól 15 kilométerre lévő menekülttábor rendezettnek számít az efféle telepek között. Az iskoláskorú gyerekek október elejétől járnak a bahreini állam által finanszírozott, légkondicionált, elkerített és őrökkel védett iskolába, ahol a lányokat délelőtt, a fiúkat délután oktatják jordán és szír tanárok. A nők főzéssel, a férfiak beszélgetéssel, ismerősök keresésével ütik el az időt, és híreket próbálnak szerezni az otthoni helyzetről. Bár sokan szeretnének dolgozni, a lehetőségek szűkösek. Szinte minden nemzetközi segélyszervezet alkalmaz menekülteket, ám ez csak pár száz munkahelyet jelent. Ezért kéthetente váltogatják a munkaerőt, így többeknek van lehetőségük némi pénzt keresni, a szervezetek általában 1-2 jordán dinárt (1 dinár = 310 forint) fizetnek óránként. Ez meglehetősen alacsony kereset, de a tábori árak sem magasak, egy dinárból például három falafelt lehet venni.

A Za'atari menekülttábor főutcáján

Juhász Mátyás

A Jordán Hasemita Jótékonysági Szervezet (JHCO) által üzemeltetett tábort az aszfaltozott főút vágja ketté, a két oldalon utcák választják szét a sátrakat. A körülményekhez képest az infrastruktúra is jó: a legtöbb utca ki van világítva, van elegendő közösségi mosdó és konyha, kijelölt és őrzött játszóterek, és mecset is található a táborban. Za'atariban kórházat üzemeltet az olasz, a francia és a marokkói hadsereg, és orvosi ellátással foglalkozó szervezetek – köztük az Egyesült Arab Emírségek és Jordánia Vörös Félholdja. A helyi rendőrség és csendőrség egységei mellett több tűzoltó- és mentőautó áll készenlétben.

A tábor ellátása nagyrészt a nemzetközi szervezetek dolga. A WFP felel az élelmiszerekért (a norma legalább napi 2100 kalória fejenként), amit 15 napra szóló adagokban osztanak szét, a család méretének megfelelően. A közeljövőben azonban átváltanak az utalványokra, melyekkel a menekültek a jordániai jótékonysági szervezetek által üzemeltetett „szupermarketekben” vásárolhatnak majd. A vízellátás a német Technikai Segélyszervezet feladata, naponta egymillió literre van szükség. A sivatagos terepen nem csak a víz mennyisége okoz gondot: a fürdők egy része nem fedett, gyakran nincs meleg víz, így a hideg időben sokan nem használják a mosdókat.

Jordán katonák ellenőrzést tartanak

AFP / Khalil Mazraavi

A tábornak saját önkormányzata van. A főút két oldalán található 21-21 utca mindegyikében választanak egy vezetőt, 5-6 utcánként pedig egy közösségi főnököt. Ez a 4-4 képviselő alkot egy bizottságot, mellettük szaktestületek is működnek, amelyek például élelmezéssel, oktatással, higiéniával, biztonsággal, valamint nő- és gyermekvédelemmel foglalkoznak. Szükség van a koordinációra, hiszen az emberek folyamatosan költöznek a táboron belül, hogy közelebb legyenek a rokonaikhoz, illetve törzsük tagjaihoz. Vannak olyanok is, akik ki-be járnak, mert bár Za'atari elvileg zárt, valójában nincs bekerítve.

Némi nyugalom után a hét elején feszült helyzet alakult ki, miután az óriási esőzések elöntötték a tábort, amire senki nem volt eléggé felkészülve. A politikai megosztottság amúgy is folyamatosan jelen van: akadnak, akik az Asszad-rezsimet támogatják, de több helyen is látható a felkelők által használt, korábban a franciák elleni függetlenségi harcok alatt jelképpé vált zászló (zöld-fehér-fekete, a fehér sávban 3 piros csillaggal). Tavaly szeptemberben a rendőrségnek kellett megfékeznie a rossz életkörülmények ellen tüntető tömeget. A tábort a sivatag közepére építették, nem véd semmi homokviharoktól, téli fagytól, nyári hőségtől, skorpióktól, kígyóktól. A tüntetésekre a jordániai hatóságok könnygázzal, majd a demonstrálók Szíriába deportálásával válaszoltak, míg a JHCO megpróbált javítani a körülményeken. Decemberben megkezdték a tábor téliesítését: termomatracokat, extra takarókat, fűtőtesteket osztottak ki a családoknak. A legrégebbi táborlakókat pedig a Szaúd-Arábia által ajándékozott, nagyobb biztonságérzetet nyújtó és melegebb konténerekbe költöztetik.

Rosszabb a helyzete annak a többségnek, amely a Za'atarin kívül próbál szerencsét – jordán források szerint 200 ezren lehetnek. A pontos számot nehéz meghatározni, a két ország állampolgárai ugyanis látogatói vízummal szabadon járhatnak-kelhetnek át a határon. Sok szíriai él is ezzel a lehetőséggel, de a tábor helyett inkább rokonoknál vagy befogadó családoknál keres menedéket. A vendégszeretet nem meglepő, hiszen az észak-jordániaiak és a dél-szíriaiak ugyanazokhoz a törzsekhez tartoznak. Akik nem lelnek ideiglenes otthonra, a környező településeken keresnek lakást. Mafrakban havi 100–200 dinárért már lehet egy kisebb apartmant bérelni, de ez túl drága a legtöbb menekültnek, így gyakran családok költöznek össze. A szírek próbálnak munkát találni, például taxisofőrként vagy földművesként, bár Jordánia gazdasági problémái miatt erre nincs sok esélyük. A városokban élő menekülteken ráadásul segíteni is nehéz: a regisztrációt a legtöbben szeretnék elkerülni, nélküle viszont nem számíthatnak folyamatos segélyre.

JUHÁSZ MÁTYÁS / ZA'ATARI