Cselvetők

„Vallásháborúról beszélnek, pedig csak arról van szó, hogy a régi rendszer visszaéléseket követett el, és az áldozatai bosszút állnak. Semmivel sem tragikusabb a helyzet, mint más országokban. Aki meg akarja fojtani a kutyáját, az rámondja, hogy veszett. Ennyi.” Ekképp magyarázta a Közép-afrikai Köztársaságban kialakult törvénytelenséget és leszámolásokat a hétvégén Michel Djotodia a fővárost, Banguit körülvevő hegyek egyikén lévő katonai táborban, ahol magát elnökké kiáltotta ki. „Nincs népirtás, a nemzetközi közösség csak manipulál” – harsogta az irodája elé kirakott, hímzett és aranyutánzatú díszítésekkel felcicomázott kanapén, közben körülötte állig felfegyverzett katonák lézengtek vagy szunyókáltak.

Az Afrika szívének nevezett ország az európai vádak szerint a genocídium felé halad, keresztény és muszlim fegyveresek bosszúra éhesen járják a kihalt városokat és a vidéket. A 4,6 milliós lakosság tizede menekült már el az otthonából, az ENSZ szerint legalább egymillióan szorulnak élelmiszersegélyre. A Djotodia által márciusban megbuktatott előző elnök, Francois Bozizé szűkebb hazája, a fővárostól 300 kilométerre lévő Bossangoa is szellemváros, az esőerdőzónában lévő település elhagyott épületeinek némelyikét már benőtte a dús növényzet.

A központban lévő katolikus misszión és környékén viszont közel negyvenezren zsúfolódtak össze. A sátorvároskában szabók, borbélyok, cigarettaárusok, büfék rendezkedtek be, a menekülttáborból kimerészkedni csak a keresztény önvédelmi milíciák, az úgynevezett antibalakák tagjaival tanácsos – a balaka a bozótvágó kés helyi – mandja és sango nyelvi – megfelelője. Főként a Djotodia vezette, elvben már feloszlatott lázadó szervezet, a Séléka muszlim fegyvereseitől tartanak. A keresztény milíciák azonban nem csak önvédelemre rendezkednek be, az ő napirendjükön is előkelő helyen szerepel az általuk ellenségnek tekintett muszlimok leölése.

A volt gyarmattartó Franciaország a múlt héten közölte, hogy az állampolgárai védelmére jelenleg Banguiban lévő négyszáz fős katonai kontingensét ezer fegyveressel megerősíti. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa október végén hozott határozata alapján 560-ra növelik a világszervezet helyi jelenlétét védelmező katonai erőt, és azt tervezik, hogy az országban lévő 2500 afrikai békefenntartó számát 3600-ra emelik. Kérdés, mikor érkeznek a totális vérontást megakadályozni hivatott csapatok, és ha netán időben telepítik is őket, képesek lesznek-e meggátolni a népirtást?

Az 1960-ban függetlenné vált, tengerpart nélküli Közép-afrikai Köztársaság ingatag országnak bizonyult, amely története során nyolc puccsot élt át. Leghírhedtebb vezetője Jean-Bédel Bokassa volt, aki 1966–1979 közötti regnálásának utolsó három évében császárként uralkodott. Napóleonnak öltözve koronáztatta meg magát, hintóját a XIX. századi francia huszárok egyenruhájába bújt katonák kísérték. Rémtettei közé sorolják, hogy ellenfeleit saját állatkertjének oroszlánjaival és krokodiljaival etette meg, sőt még kannibalizmussal is vádolták.

Az idén kezdődött konfliktus azonban még a Közép-afrikai Köztársaságban is példátlan. A keresztény többség és a 15 százaléknyi muszlim kisebbség eddig alapvetően békésen élt egymás mellett. Djotodia színre lépésével azonban a vallásos ellenségeskedés káros szelleme kiszabadult a palackból, a 64 éves politikus lehet az ország első muszlim államfője, ha a másfél évre ígért átmeneti kormányzás után elnökké választanák. A hol öltönyben és nyakkendőben, hol katonai terepruhában, turbánnal a fején és saruval a lábán mutatkozó Djotodia a főként muszlimok lakta északkeleti országrészből származik. A térség a világ egyik legszegényebb államának tartott Közép-afrikai Köztársaságon belül is a legelmaradottabb, lakosait diszkriminálták, Banguiból csak „külföldiként” tekintettek rájuk. Alig akad vezetékes ivóvíz, áramszolgáltatás, rendőr vagy klinika. A főként poros utak az esős évszak idején járhatatlanok, a terület jó része ilyenkor el van zárva a külvilágtól. Djotodia az 1980-as években a választásokon kétszer is megpróbálkozott bejutni a parlamentbe, de nem sikerült.

Tíz évig élt a volt Szovjetunióban, ahol közgazdaságtant tanult, majd odahaza Ange-Félix Patassé elnök kormányában dolgozott. Az utóbbit 2003-ban puccsal megdöntő Bozizénél sikerült elérnie, hogy a szomszédos Szudán Dél-Dárfúr államának székhelyén, Nyalában konzulnak nevezzék ki. Manőverét azonban sokan a saját térségéből is árulásnak tekintették, mivel korábban dolgozott az előző konzulnak, egy ismert muszlim vallási vezetőnek, akit kritikusai szerint kitúrt a posztjáról. Djotodia aztán az őt kinevező elnökkel is összerúgta a port, mert úgy érezte, nem halad elég gyorsan felfelé a ranglétrán.

Első lázadó szervezetét 2006-ban hozta létre, inkább a politikai képviselője, semmint a katonai parancsnoka volt. A felkelést francia segítséggel leverték, a szervezet „agyának” nevezett Djotodiát Beninben elfogták, a börtönből 2008-ban szabadult. Egészen tavalyig nem lehetett róla hallani, amikor volt lázadótársai, illetve csádi és szudáni zsoldosok részvételével megszervezte a második felkelést a Séléka megalapításával. Szakértők attól tartanak, hogy katonái közé szélsőséges iszlamisták is beépültek, akiknek saját tervük van dzsihádista hatalomátvételre.

Djotodia eddigi rövid ténykedése sötét képet fest. Az állami gépezet szinte összeomlott, mindennaposak a rajtaütések, a fosztogatások, a gyilkosságok, a nők elleni erőszakos támadások. A gyerekek több mint kétharmada nem jár iskolába, és ezrével kényszerítik őket katonáskodásra. Az ásványkincsekben, többek között gyémántban, valamint fában gazdag ország több szomszédjában is fegyveres konfliktusok dúlnak. Félő, ha a Közép-afrikai Köztársaságban végképp elszabadul pokol, az egész térség tovább destabilizálódik.