Katalónia már sosem lesz az, ami vasárnap reggel volt – de akkor mi jön?

A katalán függetlenségi törekvések jogi és politikai környezetét, valamint egy önálló katalán állam gazdasági és pénzügyi életképességét korábbi elemzések már részletesen taglalták, ezért most elsősorban az a kérdés, miért történt az, ami vasárnap lezajlott Katalóniában, illetve: mi várható a brutális vasárnap után?

A mai napon látott képsorok tragikusak, ugyanakkor sajnos előre láthatóak voltak. Amikor Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy a spanyol alkotmánybíróság népszavazást betiltó döntésének minden eszközzel érvényt fog szerezni, már előre lehetett látni: kemény rendőri fellépés várható a népszavazás napján és azt megelőzően.

Ezzel teljes mértékben és régóta tisztában voltak a népszavazást szervező szeparatista katalán politikusok is. Ezért a felelősség a véres képsorokért nemcsak azokat terhelik, akik esetleg túlzott erőszak alkalmazásával tartatták be a hatályos spanyol törvényeket és bírósági határozatokat, hanem azokat is, akik ezeket teljesen tudatosan nem tartották be és évek óta félrevezették a katalán lakosságot a függetlenség elérésének útjáról és a kikiáltásának következményeiről. Ezt tette többek között Artur Mas korábbi és Carles Puigdemont hivatalban lévő katalán tartományi miniszterelnök és kormánya (hivatalosan a katalán autonóm kormány, a Generalitat elnöke). A népszavazás „eredménye” pedig a lebonyolítás körülményei (pl. a rendőrségi lefoglalások és ellenőrizetlen, cenzus nélküli szavazatok leadása) miatt nem fogja mutatni a való helyzetképet arról, mit gondolnak a katalánok az autonóm tartomány függetlenségéről. De mi fog történni a népszavazást követően?

A legvalószínűbb szcenárió, hogy a katalán parlament feloszlatja önmagát és előrehozott választásokat írnak ki még idénre. Ebben az esetben az „egységes” függetlenségpárti katalán lista jelentős parlamenti többséget érhet el, amivel feljogosítva fogja érezni magát a függetlenség egyoldalú kikiáltására. Erre a központi kormány válasza a katalán politikusok elfogása és perbe fogása lehet, ami pedig a mainál is véresebb jelenetekhez fog vezetni, különös tekintettel arra, hogy a tartományi rendőrség (Mossos d’Esquadra) a népszavazás napján gyakorlatilag megtagadta a fellépést a „törvénysértők” ellen, ami miatt ügyészségi vizsgálat fog indulni és gyors felelősségre vonások várhatóak.

Ezt megelőzendő nem tartom kizártnak, hogy  spanyol alkotmánybíróság betiltja a katalán szeparatista (a baloldali köztársaságpárti Esquerra Republica de Catalunya, ERC; a régi katalán középosztály érdekeit képviselő Partit Démocrata Catalá, PeDeCAT; és a szélsőbalos anarchista Candidatura d’Unitat Popular, CUP) pártokat, és nélkülük próbálják megrendezni a tartományi választásokat. Ez pedig akár a lakosság távolmaradását, ezzel pedig a választások érvénytelenségét is eredményezheti. Több CUP-os politikus felvetette általános sztrájkok szervezését is, de ezt különösen a legnagyobb kormányzópárt, a PeDeCAT nem támogatja (egyelőre).

A második (kevésbé válószínű) forgatókönyv az, amelyben a választásokat eredményesnek tekinti a katalán kormány, és az „utca hangulatát” kihasználva a tartományi parlament azonnal kikiáltja a függetlenséget. Ebben az esetben a fent írtakhoz hasonlóan a spanyol katonai erők bevetésére kell számítani. A spanyol kormány kezében még egy aduász van, a parlament többségének támogatásával felfüggesztheti a katalán tartományi parlament és kormányzat működését, saját hatáskörbe vonva azt ideiglenesen.

A harmadik (szintén nem túl valószínű) lehetőség, hogy az eseményeket követő kedvezőtlen nemzetközi visszhangot, a spanyol lakosság körében (a „katalán kérdést” megoldani képtelen Rajoy-kormánnyal szemben) megnövekvő elégedetlenséget kihasználják a spanyol szocialisták (PSOE), és a baloldali populista Podemos által jövő hét elején benyújtani kívánt bizalmatlansági indítványon megbuktatják a jelenleg kisebbségben kormányzó Rajoy-kormányt. Mindez ahhoz vezetne, hogy egy évvel az előző voksolást követően a spanyolok újra az urnákhoz járulhatnak.

Ez a fegyver azonban visszafele is elsülhet, és lehet, hogy a végén Rajoy kerülne ki nyertesen, mint az egységes Spanyolország egyedüli őre. Persze a PSOE ezt a fegyvert máskor is elsütheti (például egy esetleges katalán tartományi választások után), amikor épp úgy érzik, hogy Mariano Rajoy helyzete meggyengült.

A fenti szcenáriók egyike se hoz rövid távon megbékélést, közép-hosszú távon azonban jelenleg szinte egyik fél sem gondolkozik. Véleményem szerint a mostani helyzetből kilábalni csak úgy lehetne, ha egy új spanyol kormány állna fel, mely egy mérsékeltebb katalán kormánnyal meg tudna egyezni egy speciális egyszeri (skót mintát követő) népszavazásról, ahol kötött és magasra emelt érvényességi és eredményességi küszöb (pl. legalább 60 százalékos részvétel mellett legalább 55 százalékos támogató szavazat) esetén engednék a katalánok kiválását.

Bennmaradásukért pedig egy új alkotmányos berendezkedés ígéretével kampányolnának, ahol Spanyolországot szövetségi állammá alakítanák át (az a PSOE javaslata), vagy megnövelnék a tartomány fiskális autonómiáját. Cserébe azonban a „téma” legalább egy generációnyi időre lekerülne a katalán politikusok asztaláról.

A következő napokban azonban nem várható a jelenleg kialakult helyzet enyhülése, sőt mi több, tömeges tüntetések és azok erőszakos feloszlatása sem zárható ki.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója