A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Újra Kelemen Hunort választotta elnökévé a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szombaton kolozsvári kongresszusán.
Kelemen Hunor egyedül indult a tisztségért, és 728 szavazatot kapott a leadott 757-ből. Programbeszédében rámutatott: míg 2018, Erdély és Románia egyesülése centenáriumának éve a visszatekintésre adott alkalmat, a 2019-es évnek a jövő felé fordulás évének kell lennie, hiszen a mostani gyerekek jó eséllyel megélik a 22. századot. Úgy vélte: nemzedékének az a feladata, hogy helyzetbe hozza a mai húsz-, harmincéveseket.
"Abból kell kiindulni, amit el akarunk érni" - fogalmazott az elnök.
Az RMDSZ-kongresszuson pódiumbeszélgetésen bocsátották közvitára az Erdély jövőjéről készített vitairatot. Mint Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök megfogalmazta: cél a teljes értékű erdélyi magyar társadalom megteremtése, a két jelszó pedig az erdélyiség és a versenyképesség.
A kongresszus határozatban nyilvánította ki, hogy a magyar közösség szimbólumának tekinti a piros-fehér-zöld színeket, a székely zászlót, a magyar himnuszt és a székely himnuszt. "Elvárjuk Románia, az Európai Unió és a nemzetközi közösség támogatását nemzeti identitásunk megtartásában jelképeink szabad használata által" - áll a határozatban.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.