Öt év után újra hallatott magáról az Iszlám Állam halottnak tartott vezetője

Abu Bakr al-Bagdadi videoüzenetet tett közzé.

  • MTI MTI
Öt év után újra hallatott magáról az Iszlám Állam halottnak tartott vezetője

Öt év után videóban üzent az Iszlám Állam terrorszervezet többször is halottnak vélt vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi.

A férfi a dzsihadisták fő médiumának számító al-Furkán által hétfőn ismertetett, vélhetően a közelmúltban készült 18 perces felvételen azt mondta, bosszút akarnak állni harcosaik megöléséért és bebörtönzéséért.

A felvételen – amely az elején látható felirat alapján áprilisban készülhetett, és hitelességét egyelőre nem sikerült független forrásból megerősíteni –, többek között azt mondta al-Bagdadi, hogy nyolc országban 92 műveletet hajtottak végre. Méltatta a húsvétvasárnapi Srí Lanka-i terrortámadásokat, azt hangoztatva, hogy a szíriai Baghúzban rájuk mért vereség megtorlásaként követték el őket.

Ez a dzsihadisták vezetőjének első megjelenése azóta, hogy 2014-ben az iraki Moszul városában beszédet mondott az an-Núri mecsetben.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.