szerző:
hvg.hu

Eredetileg jeggyel jutott be a toronyba, de egy idő után úgy gondolta, inkább mászva folytatja az utat.

Lezárták a párizsi Eiffel-tornyot hétfő délután, miután egy ismeretlen férfit fedeztek fel a kilátószint közelében.

A BBC azt írta: az illetékesek ilyenkor a bevett protokoll szerint járnak el, vagyis a turistalátványosságot és a környező utcákat is lezárják.

A mászóról semmit nem tudni, így azt sem, milyen célból mászott fel rá. A torony szóvivője azonban azt mondta: a férfi biztosan vett jegyet, vagyis szabályosan jutott be, de valahol, feltehetően a második szinten, kimászott onnan, s úgy folytatta az útját. Az illető kötél és más biztonsági eszközök nélkül igyekezett felfelé, amikor észrevették. Külföldi híradások szerint a hatóságok már kapcsolatba léptek vele.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Videón, amit még a pilóták is ritkán látnak: 6 Airbus repült kötelékben

Videón, amit még a pilóták is ritkán látnak: 6 Airbus repült kötelékben

Segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet a Viking Sigyn ukrán kapitánya

Segítségnyújtás elmulasztása miatt is felelhet a Viking Sigyn ukrán kapitánya

"Ne mondd, hogy fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult" – kijött egy új Koncz Zsuzsa-klip

"Ne mondd, hogy fenn a várban a gyógyszer végleg elgurult" – kijött egy új Koncz Zsuzsa-klip

Korábban társasház volt a villa, amelyet Mészáros lánya és férje megvett

Korábban társasház volt a villa, amelyet Mészáros lánya és férje megvett

Bátor ember a kínai elnök, meg merte enni Putyin ajándék fagyiját

Bátor ember a kínai elnök, meg merte enni Putyin ajándék fagyiját

Betörték a koponyáját, mert más gazdához szegődött dolgozni

Betörték a koponyáját, mert más gazdához szegődött dolgozni