szerző:
MTI

A The Wall Street Journal információját a Központi Hírszerző Ügynökség egyelőre nem erősítette meg.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) informátora volt Kim Dzsong Un féltestvére, Kim Dzsong Nam, akit két évvel ezelőtt gyilkoltak meg Malajziában – írta a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lap.

A tekintélyes amerikai újság azt írja hétfőn megjelent számában egy meg nem nevezett személyre hivatkozva, hogy Kim Dzsong Nam és a CIA között "volt kapcsolat", de sok részlet erről nem ismert.

"Több korábbi amerikai illetékes azt mondta, valószínűtlen, hogy a féltestvér, aki éveken át Észak-Koreán kívül élt, és akinek nem volt ismert hatalmi bázisa Phenjanban, tudott volna részletekkel szolgálni a titkolózó ország belső működéséről" – írja a lap, amely szerint ugyanezek az illetékesek mondták azt, hogy Kim Dzsong Namnak szinte bizonyosan voltak kapcsolatai más államok, különösen Kína titkosszolgálatával is.

Az újság azt írja, hogy Kim Dzsong Nam 2017 februárjában – amikor megölték – azért utazott Malajziába, hogy találkozzon a CIA-beli kapcsolattartójával, de feltehetően nem ez volt útjának egyetlen célja.

A CIA egyelőre nem reagált a lapban megjelent értesülésekre.

A 45 éves Kim Dzsong Namot 2017 februárjában gyilkolták meg Kuala Lumpur zsúfolt repülőterén úgy, hogy arcára VX idegmérget kentek. A korábban megvádolt két elkövető – az indonéziai Siti Aisyaho és a vietnami Doan Thi Huong – azt vallotta, úgy tudták, hogy ártalmatlan, rejtett kamerás felvételben vesznek részt. Az ügyészség mindkettejük ellen visszavonta a gyilkosság vádját, és mindkettejüket már szabadon engedték. Az ügy ezzel gyakorlatilag lezárult, mivel az észak-koreai vezető féltestvérének meggyilkolásával kapcsolatban megnevezett négy észak-koreai állampolgár nincs őrizetben. Ők még a gyilkosság napján elhagyták Malajziát.

Kuala Lumpur hivatalosan nem írta a phenjani rezsim számlájára a merénylet elkövetését, és világossá tette, hogy nem akarja az esetet politikai síkra terelni.

Kim Dzsong Nam, Kim Dzsong Il néhai diktátor legidősebb fia régóta száműzetésben élt, és többször bírálta az észak-koreai rezsimet.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Egymásnak estek az autós szövetségek a tótkomlósi verseny után

Egymásnak estek az autós szövetségek a tótkomlósi verseny után

Bátor ember a kínai elnök, meg merte enni Putyin ajándék fagyiját

Bátor ember a kínai elnök, meg merte enni Putyin ajándék fagyiját

Térköveket hajigált üzletekre egy budapesti férfi Balatonalmádiban

Térköveket hajigált üzletekre egy budapesti férfi Balatonalmádiban

Optikai csalódás: nem fogja elhinni, de mindegyik golyó pontosan ugyanolyan színű

Optikai csalódás: nem fogja elhinni, de mindegyik golyó pontosan ugyanolyan színű

Az új indiai parlamenti képviselők majdnem fele ellen folyik büntetőeljárás

Az új indiai parlamenti képviselők majdnem fele ellen folyik büntetőeljárás

Nagy Imre unokája: A diktatúra a nyakunkba liheg

Nagy Imre unokája: A diktatúra a nyakunkba liheg