A javaslat értelmében a holokauszt-túlélőknek fejenként 15-15 ezer eurót fizetnek, s a zsidók mellett kapnak kártérítés a roma és szinti túlélők is. A náci haláltáborokban meghaltak özvegyei, illetve egyéb rokonaik 5-7 ezer eurót kapnak. A Nederlandse Spoorwegen (NS) vezérigazgatója, Roger van Boxtel hangsúlyozta, a társaság sok millió eurót tett félre a kárpótlásra.
A DW német hírportál beszámolója szerint az NS által kifizetett összegekkel nem lehet semmissé tenni a szenvedést, a kárpótlás célja az, hogy az NS jelezze, elismeri a szerepet, amelyet az emberek haláltáborokba való szállításában játszott. A második világháborúban a hollandiai zsidók mintegy 70 százalékát, közel százezer embert szállítottak vonattal az ország északi részén lévő Westerborkba, s a foglyokat itt vették át a németek. A náci Németország 2,5 millió guldent fizetett az emberek szállításáért.
Magyarországon többen megpróbálkoztak azzal, hogy kártérítésre kényszerítsék a MÁV-ot, amely részt vett mintegy félmillió magyarországi zsidó szállításában. Egy amerikai bíróság idén januárban minősítette újra érvényesnek azt a keresetet, amelyet a holokauszt-túlélők és családtagjaik indítottak a magyar állam és a vasúti társaság ellen.