„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Sirhan Sirhan, aki több mint ötven éve van börtönben Robert Kennedy szenátor meggyilkolása miatt, kórházban van, stabil az állapota. Egyelőre nem tudni, miért támadtak rá a férfira, aki 1968-ban gyilkolta meg a Kennedy-család ismert tagját.
A 75 éves Sirhan Sirhant egy San Diegó-i börtönben próbálták megölni. "A megsérült rabot gyorsan megtalálták a börtönőrök, és egy külső kórházba szállították" – olvasható a hivatalos közleményben, amelyben nem szerepelt Sirhan Sirhan neve. A börtön egyik illetékese viszont megerősítette, hogy Kennedy gyilkosa az áldozat.
Sirhant évtizedeken át egy elkülönített részlegben, a többi rabtól elzárva őrizték, ám néhány évvel ezelőtt maga kérte, hogy tegyék át a többiek közé.
Robert Kennedyt 1968. június 5-én ölte meg a merénylő, éppen akkor, amikor a demokrata párti politikus megnyerte a Kaliforniában tartott elnökjelölti előválasztást. A merényletet a Los Angeles-i Ambassador hotelben követte el Sirhan: közvetlen közelről lőtte fejbe áldozatát, aki másnap halt bele sérülésébe.
Sirhant eredetileg halálra ítélték, ám azt végül börtönbüntetésre változtatták. A merénylő többször kért már kegyelmet, ám a hatóságok nem engedték szabadon.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.