Putyin hajlandó lenne közvetlen tárgyalásokat folytatni az ukránokkal
Ilyesmi a háború első hetei óta nem fordult elő.
hvg.hu
Kétoldali tárgyalásokat javasolt Kijevnek Vlagyimir Putyin orosz elnök – írja a Reuters.
Putyin húsvéthétfőn közölte, hogy az általa korábban egyoldalúan kihirdetett tűzszünet lejárt, és a harcok folytatódnak a fronton. Az elnök ugyanakkor azt is hozzátette, vélhetően nem függetlenül a rendezés miatt ránehezedő amerikai nyomástól, hogy Moszkva nyitott bármilyen békekezdeményezésre, és ugyanezt várja Kijevtől is.
Később Dmitrij Peszkov azzal pontosította Putyin kijelentését, hogy az elnök az ukrán féllel való tárgyalásokra utalt.
Ez azért jelentős, mert az oroszok a 2022 tavaszán megszakadt tárgyalások után nem voltak hajlandók újra leülni az ukránokkal. Putyin nem is olyan régen még azzal zárkózott el a kétoldali tárgyalásoktól, hogy mivel Zelenszkijnek lejárt a mandátuma, ezért nincs legitimitása.
Donald Trump diktátorozásához fontos tudni, hogy az amerikai demokratikus hagyományok egy lényeges alkotóeleme, hogy az amerikai elnökválasztások 230 éves történetében egyetlen egyet sem halasztottak el (bár legutoljára épp Donald Trump volt az, aki ezt kezdeményezte 2020-ban). Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez egyedülálló teljesítmény és az európai demokráciák soha nem is siettek követni ezt a példát.
Ugyan nem Putyin bejelentésére reagálva, de Volodimir Zelenszkij is arról beszélt a szokásos esti videóüzenetében, hogy Kijev kész volna tárgyalni legalább a civil célpontok elleni támadások leállításáról.
Zelenszkij arról is beszélt, hogy a héten Londonban találkozik az európai országok és az USA képviselőivel, ahol egy feltétel nélküli tűzszüneti terv kidolgozása lesz a cél, amit egy valódi, tartós béke követhet majd.
Ugyanakkor a putyini 30 órás tűzszünet sem telt el anomáliák nélkül, és mindkét fél a másikat vádolta annak megsértésével. Zelenszkij szerint a Moszkva által meghirdetett tűzszünet alatt történt orosz támadások igazolják, hogy a Kreml valójában a háború elhúzódásában érdekelt.
Ezzel szemben az ukrán erők reakciói az orosz csapatok akcióit tükrözik. „Ukrajna szimmetrikus válaszokat ad, a tűzszünetre tűzszünettel, a támadásra támadással felel” – jelentette ki.
Mint korábban beszámoltunk róla, pénteken Donald Trump és Marco Rubio külügyminiszter bejelentették, hogy ha rövid időn belül nem születik eredménye a tárgyalásoknak, akkor az USA kivonul belőlük.
Vasárnap azonban Trump már optimistább hangot ütött meg, akkor úgy vélte, hogy a felek már ezen a héten megegyezésre juthatnak.
Markus Reisner katonai szakértő szerint a Nyugatnak vagy nagyobb támogatást kell nyújtania Ukrajnának, vagy a lehető leggyorsabban véget kell vetnie a háborúnak. A Neue Zürcher Zeitungnak elmondta, kevésbé bízik a jelenlegi tárgyalásokban, és meg van győződve arról, hogy az idő Putyinnak dolgozik.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.