„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ha nem lesz eredmény, Amerika figyelme másfelé fordul.
Napokon belül ki fog szállni az Egyesült Államok az orosz-ukrán békemegállapodásról való közvetítésből, hacsak a felek nem mutatnak egyértelmű szándékot arra, hogy készek megkötni ezt a megállapodást
– jelentette ki pénteken Marco Rubio amerikai külügyminiszter Párizsban. Rubio a Reuters beszámolója szerint Párizsban tárgyalt az európai, valamint az ukrán vezetőkkel az esetleges békéről.
A francia fővárosban mondta azt is, hogy a Trump-kormányzat továbbra is a háború lezárásában érdekelt, azonban más feladataik is vannak, úgyhogy tovább fognak lépni, ha nem lesz előrelépés.
Donald Trump a választási kampány során azt ígérte, elnökként huszonnégy óra alatt békét fog teremteni Ukrajnában. Ez nem jött össze. Az utóbbi napokban azonban voltak bizakodásra okot adó jelek: Steve Witkoff, Trump különmegbízottja Vlagyimir Putyinnal öt órán keresztül tárgyalt, de szóba került egy Trump-Putyin-csúcs is. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök viszont arról beszélt, hogy az orosz tűzszüneti feltételek irreálisak.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.