Válságtörzset állít fel a horvát kormány a menekültek miatt
Válságtörzset hoz létre a horvát kormány csütörtöki ülésén a menekülthelyzet kezelésére - jelentette a horvát sajtó.
Válságtörzset hoz létre a horvát kormány csütörtöki ülésén a menekülthelyzet kezelésére - jelentette a horvát sajtó.
Széles Gábor magyar üzletember mint az Echo Televízió tulajdonosa, Szaniszló Ferenc, a tévé műsorvezetője, Gyöngyösi Márton jobbikos politikus és Szaniszló Adrienn, a Jobbik frakciójának külügyi munkatársa is felkerült mások mellett azoknak a személyeknek a listájára, akiket Ukrajna szankciókkal sújt a Krím-félsziget Oroszország általi elcsatolásával és a kelet-ukrajnai válsággal összefüggésben.
Megszavazta az Európai Parlament (EP) csütörtökön azt a javaslatot, amely arról szól, hogy a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett országoktól - a korábbi 40 ezer főre vonatkozó vállalásokon felül - az elkövetkező két év során 120 ezer menekültet vállaljon át, tagállamonként meghatározott kvóta szerint a többi uniós tagállam.
Lemondott csütörtökön a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) elnöke, Manfred Schmidt személyes okokkal indokolta döntését.
Mintegy ezer katonát vezényelt Bulgária a bolgár-török határra - közölte csütörtökön a belügyminisztérium egy magas rangú tisztviselője.
Nem kellene démonizálni Orbán Viktor magyar miniszterelnököt – jelentette ki Horst Seehofer bajor miniszterelnök egy csütörtöki lapinterjúban.
Szerbia folytatja a menekültáradat átirányítását az uniós országokba, egy nap alatt ötezernél is több bevándorló érkezett Horvátországba. A horvátok azt mondják, egyelőre még kézben tartják a dolgokat, de nagyobb hullám esetén más módszerekhez kell nyúlniuk. De nem kerítésre célzott.
A nyugat-balkáni államok sincsenek felkészülve a menekültáradat fogadására, mégis nyitottak, és elítélik Magyarország menekültekkel szembeni magatartását. Meg is van erre a jó okuk: ők még csak igyekeznek az Európai Unióba.
"Nem mi támadtuk meg ezeket az embereket, hanem ők akartak olyasmit tenni, ami Magyarországon és Európában törvényellenes" – mondta a szerdai röszkei összecsapásról Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az ARD német országos köztévé szerda késő este sugárzott politikai vitaműsorában. Thomas de Maiziere német belügyminiszter szerint helyes törekvés a külső határok védelme, de ügyelni kell a "mértékre, a módszerre, az eszközökre és az arányosságra", ez pedig nem sikerült.
Átfogó európai, az összes uniós és nem EU-tagország által elfogadható megoldásra van szükség a migránsválságban, ellenkező esetben humanitárius és politikai katasztrófával kell szembenézni – jelentette ki Washingtonban helyi idő szerint szerdán Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök a Brookings Intézetben tartott előadása során. A washingtoni magyar nagykövet szerint a magyar kormánynak "végeznie kell a dolgát".
Rendkívül erős, a Richter-skála szerinti 8,3-as erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint szerda este Chile fővárosát és az ország partvonalát, de sérülésekről és nagyobb károkról egyelőre nem érkezett hír.
Ellentmond az UNHCR ajánlásainak az a magyar politika, hogy visszaküldik Szerbiába a menekülteket, noha Szerbia nem képes megbirkózni a jelenleg beáramló, nemzetközi védelemre szoruló emberek tömegével - közölte a főbiztosság.
"Sokkolt az a látvány, ahogy ezekkel a menekültekkel és migránsokkal bántak, ez elfogadhatatlan" - mondta Ban Ki Mun, aki szerint minden országnak vannak belső problémái, de ez esetben háború és üldöztetés elől menekülő emberekről van szó, és "együttérzőnek kell lennünk". Szijjártó úgy reagált, hogy az ENSZ-főtitkár nyilatkozata bizarr és felháborító.
Görögország megerősítette szerdán a rendőri jelenlétet a Törökországgal közös szárazföldi határán, hogy megakadályozza a menekültek tömeges beáramlását.
A szerb szociális miniszter a "leghatározottabban" tiltakozott szerdán amiatt, hogy a magyar rendőrség vízágyút vetett be az agresszívvé vált migránsok ellen a két ország közös határán.
Három évre szóló bevándorlási stratégiát és az idei évre szóló migrációs akciótervet fogadott el a romány kormány.
Franciaország "nem fog habozni" visszaállítani a határellenőrzést, amennyiben az szükségessé válik a következő napokban vagy hetekben - mondta szerdán Manuel Valls francia miniszterelnök a menekültválságról a nemzetgyűlésben rendezett vitában.
Az Európai Parlament (EP) sürgősségi eljárással, már csütörtök délelőtt szavaz arról az európai bizottsági javaslatról, amelynek értelmében 120 ezer menekültet telepítenének át Görögországból, Olaszországból és Magyarországból más tagállamokba - döntött az EP plenáris ülése szerdán Brüsszelben.
A ljubljanai kormány tanulmányozza a lehetőségét az útlevél-ellenőrzés visszaállításának a magyar határon.
A bukaresti külügyminisztérium közleménye szerint a nagykövettel több témában ismertették a román álláspontot, így a Budapest által a magyar-román határra tervezett kerítés megépítéséről, Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszternek Victor Ponta román miniszterelnökre vonatkozó "elfogadhatatlan" nyilatkozatairól, valamint Szili Katalin miniszterelnöki megbízott múlt heti erdélyi látogatásáról.