Öngyilkos lett a plasztikai sebészét kivégző elégedetlen beteg
Lelőtte plasztikai sebészét egy elégedetlen páciens Szentpéterváron, majd magával is végzett.
Lelőtte plasztikai sebészét egy elégedetlen páciens Szentpéterváron, majd magával is végzett.
Lengyelország bizonyos feltételek mellett több menekültet fogadhat be annál a kétezer főnél is, mint amire korábban ajánlatot tett, de Ewa Kopacz kormányfő azt mondta, hogy ennek ellenére a bevándorlók kvóták szerinti szétorsztása nem vezet sehová.
A damaszkuszi egyetem tanári karának felével zötykölődöm, írta kedd délelőtt munkatársunk, aki fotósunkkal együtt kedd reggel felült a Budapestről Münchenbe tartó vonatra. Körülöttük csomó menekült, gyerekek, felnőttek vegyesen: fáradt, elcsigázott, és mégis feltétlenül reménykedő emberek. Riport Európa egyik legoptimistább vonatáról.
Petter Stordalen norvég milliárdos hotelmágnás ötezer szállodai vendégéjszakát ajánlott fel kedden azoknak a menekülteknek, akiknek nem jut hely a befogadóközpontokban.
Befogadóközponttá alakították át a németországi Erfurtban a helyi kiállítási és vásárcsarnok hangárját. Szó sincs luxusról, de egészen egyértelmű, mennyivel emberibb környezet ez, mint a röszkei gyűjtőpont, ahol a szabad ég alatt, tábortűznél éjszakáznak a menekültek.
A szerb-macedón határ közelében is menekültközpontokat nyitna Szerbia, tekintettel a közelgő lehűlésre, amellyel a menekülteknek szembesülniük kell.
Angela Merkel szerint a menekültekre vonatkozó uniós előírásokat, például a menekültek megfelelő elhelyezését komolyan kell venni, de a Dublin III. rendelet helyett valami mást kell kidolgozni. A védelemre jogosult emberek elosztására egy kötelező és méltányos rendszert kell bevezetni, a védelemre nem szoruló embereknek pedig távozniuk kell - mondta a német kancellár, aki azt mondta, a kvótarendszer szerint egy menekült csak abban az országban kaphat ellátást, ahová elhelyezték.
Lengyelországnak népszavazással kell megerősítenie a döntést az euró bevezetéséről – ezt mondta Andrzej Duda köztársasági elnök a kis-lengyelországi vajdaság Krynica városában rendezett gazdasági fórumon.
Ismeretlen fegyveresek kirángatták az autójából kedden az iraki igazságügy-miniszter helyettesét Bagdadban - közölték biztonsági források.
Terrorizmus vádjával összesen tizenöt hónap, ebből tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek Linzben egy 18 éves fiút, aki Törökországba utazott, hogy később az Iszlám Államnál harcoljon.
Németország és Franciaország fogadná be a tervezett kvóták alapján a menedékkérők oroszlánrészét, utána Spanyolország és Lengyelország következik. A grafikonban Magyarországot azon országok között említik, amelyekre nem vonatkozik az EU-s kvótarendszer.
Ferenc pápa olyan reformokat vezetett be, amelyek olcsóbbá és könnyebbé teszik az egyházban kötött házasság felbontását.
Humanitárius segítséget, más mellett palackozott vizet, élelmiszert, takarókat és higiéniai eszközöket küldött a hét elején egy tehergépkocsival Magyarországra az ott lévő menekülteknek egy Dél-Morvaországban működő egyházi karitatív szervezet (Diecézní charita Brno).
Kiéleződött a feszültség a migránsok és a leszboszi rendőrök között. Tízezres nagyságrendben tartózkodnak migránsok az Égei-tengeri görög szigeten, ahol a helyzet már robbanásveszélyes Athén megítélése szerint.
Hétezer szíriai menedékkérő érkezett hétfőn Macedóniába, ami rekordnak számít, és mintegy 30 ezren vannak a görög szigeteken, csak Leszboszon 20 ezren – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden Genfben.
Norbert Lammert a Bundestag őszi ülésszakát megnyitó beszédében azt mondta: az önkéntesek elkötelezettsége "a legmeggyőzőbb válasz a dohos előítéletekre és a nyílt idegengyűlöletre, amely sajnos ugyancsak hozzátartozik országunk valóságához".
Egymás után nyitják meg kapuikat az olaszországi plébániák a bevándorlók előtt, miután a katolikus egyházfő a migránsok befogadására szólította fel őket. A befogadás azonban nem tömeges, és van, ahol a hívők ellenállásába ütközik.
A venezuelai elnök azt mondta: szeretné, ha húszezer szíriai érkezne Venezuelába, akik a helyiekkel békében élve és együtt dolgozva hozzájárulnának az ország fejlődéséhez.
Összehangolt globális erőfeszítésre van szükség az Európába tartó több százezer közel-keleti, afrikai, illetve ázsiai menekült segítése érdekében – jelentette ki Hillary Clinton, az amerikai Demokrata Párt legesélyesebb elnökjelölt-aspiránsa az AP hírügynökségnek hétfő este adott interjújában.
Európa meg fog bukni az értékek vizsgáján, valószínűleg nem lesz képes megfelelni saját deklarált értékeinek a migrációs válságban – foglalt állást a Financial Times brit gazdasági, politikai napilap európai kiadásának keddi számában Gideon Rachman, az újság kolumnistája.