Megtalálták az 54 emberrel eltűnt indonéz repülőgépet
Megtalálták a mentőcsapatok az 54 emberrel a fedélzetén előző nap eltűnt indonéz repülőgép roncsait hétfőn Pápua tartományban – közölte a mentőszolgálat és az indonéz közlekedési minisztérium.
Megtalálták a mentőcsapatok az 54 emberrel a fedélzetén előző nap eltűnt indonéz repülőgép roncsait hétfőn Pápua tartományban – közölte a mentőszolgálat és az indonéz közlekedési minisztérium.
Még nagyon az elején vagyunk, de most úgy tűnik, az amerikai republikánusoknál és a demokratáknál is nagyon kemény (meg szórakoztató) csaták lesznek az elnökjelöltségért.
A német kancellár szerint közös európai politikára van szükség a menekültválság kezeléséhez.
Senki sem tudja, miért támadtak rá egy rendőrre Franciaországban, ráadásul egy belügyi épületben. A tettesek után nagy erőkkel nyomoznak.
Hegyes, erdős térségben csapódott be a gép, fedélzetén 54 emberrel. Arról egyelőre nincs hír, hogy túlélte-e valaki a katasztrófát.
Otthonában tartott politikai nagygyűlést Pandzsáb belügyminisztere, ott robbantotta fel magát egy tálib merénylő.
Donald Trump lejáratása, vagy valóban van alapja a történetnek, mely szerint az amerikai milliárdos Diana hercegnőre hajtott?
Nemcsak a menekültek száma nő napról napra, a magyar határzár is plusz terhet jelent Belgrádnak.
A fedélzeten 54-en tartózkodnak, a légiirányítás elveszítette a kapcsolatot velük.
Hetvenkilenc éves korában meghalt Hamid Gul, a pakisztáni hírszerzés (ISI) volt főnöke, aki Afganisztán szovjet megszállása idején támogatta az iszlamista fegyvereseket. Halálhírét hozzátartozói közölték.
Már több mint száz azonosított halottja van a robbanásoknak. Mind hevesebb a düh a hatóságokkal szemben.
Megfellebbezték a Mohamed Murszi ellen hozott halálos ítéletet, akárcsak az életfogytiglani börtönbüntetésre vonatkozó bírósági döntést szombaton a volt egyiptomi elnök ügyvédei.
Az Iszlám Állam fegyveresei szombaton tizenkét embert fejeztek le és feszítettek keresztre, akik a líbiai Szirt városáért folytatott harcokban vettek részt - jelentette a LANA líbiai hírügynökség.
Tiencsint újabb robbanások ráztak meg szombat hajnalban. A hatóságok súlyosan mérgező nátrium-cianid terjedését észlelték a kikötői negyedben, ezért megkezdték a lakosság kitelepítését az övezetből.
Legalább 40 halottat talált és mintegy 300 embert mentett ki az olasz haditengerészet egy bajba került, menekülteket szállító hajóból Líbia partjai közelében a Földközi-tengeren
A kínai rendőrség szombaton első ízben ismerte el rendkívül mérgező, halált okozó nátrium-cianid jelenlétét a 85 halálos áldozatot okozó szerdai tiencsini robbanások térségében, és elrendelte a környék lakosságának kitelepítését.
Észak-Korea megfenyegette szombaton déli szomszédját, hogy megsemmisíti azokat a hangszórókat, amelyek a határon propagandaszövegeket harsognak Észak felé.
Hét-nyolc robbanást lehetett hallani szombat reggel a város kikötői negyedében. A szerdai robbanásban eddig 85-en haltak meg.
Megerőszakolta Kayla Mueller amerikai túszt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője - közölte pénteken az amerikai ABC televízió híradója meg nem nevezett terrorelhárítási forrásokra hivatkozva.
A családi tragédia helyszínén találtak egy negyedik holttestet is, egy nőét. A hatóságok szerint a halála nem függ össze az apa öngyilkosságával. Búcsúlevelében a férfi gyermekfelügyeleti gondokra utalt.