Török Zsolt:
 

Török Zsolt: "Pár évig nem mennék vissza az Everestre"

Egy időre lemond a Mount Everest megmászásának a tervéről Török Zsolt. Az aradi hegymászó a múlt hét végén ért haza Nepálból, miután az április 25-i földrengés által előidézett lavina a teljes felszerelését elsodorta.

MTI MTI


Fontos emberek szóltak: be kellene tartani a minszki megállapodást
 

Fontos emberek szóltak: be kellene tartani a minszki megállapodást

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár sürgette Oroszországot, hogy hagyjon fel a szeparatisták támogatásával, és vonja ki csapatait Kelet-Ukrajnából, John Kerry amerikai külügyminiszter pedig azt hangoztatta: ideje, hogy a szakadárok eleget tegyenek a februári megállapodásban foglaltaknak.

MTI MTI


Megint átíratta egy újság címlapját az egyiptomi elnök
 

Megint átíratta egy újság címlapját az egyiptomi elnök

Két hónap alatt másodszorra akadályozták meg egy napilap megjelenését az egyiptomi belbiztonsági szervek, ezúttal egy olyan főcím miatt, amely előnytelen fényben tünteti fel az államfőt – derül ki az Arab Hálózat az Emberi Jogi Információkért nevű szervezet keddi közleményéből.

MTI MTI


Vörös hajú fanatikus akart királyt csinálni Harry hercegből
 

Vörös hajú fanatikus akart királyt csinálni Harry hercegből

Egy 37 éves szélsőjobboldali fanatikus, aki úgy érezte, hogy vörös haja miatt a társadalom peremére került, meg akarta ölni Károly herceget, a brit trónörököst és Vilmos herceget, a trón második számú várományosát, hogy egy napon a vörös hajú Harry herceg lehessen Nagy-Britannia uralkodója. A 37 éves Mark Colborne terrorcselekmény előkészítésének vádjával állt bíróság elé kedden Londonban.

MTI MTI

Lezuhant a koszovói EU-misszió helikoptere, nincs magyar sérült
 

Lezuhant a koszovói EU-misszió helikoptere, nincs magyar sérült

Lezuhant az Európai Unió koszovói jogi és igazságügyi missziójának (EULEX) egy helikoptere a pristinai repülőtéren, a balesetben többen megsérültek - közölte a NATO kedden. A Belügyminisztérium később azt közölte, hogy a helikopteren nem voltak magyarok.

MTI MTI

Újabb külföldi lapnak ment neki a kormány
 

Újabb külföldi lapnak ment neki a kormány

A kormánynak most a Der Spiegel cikke nem tetszik, amiben azt írják: a Fidesz és Orbán Viktor előszeretettel veszi át a jobbikos retorikát, miközben Vona Gáborék visszavettek a szélsőséges hangnemből, hogy szavazókat szerezzenek. Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint a cikk erős csúsztatásokat tartalmaz, a kormányt pedig nem kérdezték meg, ezért megteszik a szükséges lépéseket.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI