"A Földközi-tengeren tragikus helyzet alakult ki"

Megkezdődött csütörtök délután az Európai Unió állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója, amelynek célja az elsősorban a Földközi-tengeren jelentkező migrációs válság kezelése.

MTI MTI



Orbán Viktor:
 

Orbán Viktor: "ez nehéz csúcs lesz"

Migrációs ügyben hívtak össze csütörtökre rendkívüli brüsszeli EU-csúcsot, ami előtt a magyar miniszterelnök azt nyilatkozta: érzelmileg mindenkit megrázó ügyről fognak beszélni, ezért ez egy nehéz csúcs lesz.

MTI MTI

Két nyugati túszt is megöltek véletlenül egy amerikai terrorellenes akcióban
 

Két nyugati túszt is megöltek véletlenül egy amerikai terrorellenes akcióban

Egy olasz és egy amerikai állampolgár is életét vesztette az amerikai terrorellenes csapatok januári akciójában. A két nyugati személy az al-Kaida túsza volt. Obama az Egyesült Államok fegyveres erőinek főparancsnokaként magára vállalta a felelősséget az összes amerikai terrorelhárítási műveletért, beleértve az általa elrendelt, balul sikerült akciót is, és az amerikai kormány nevében bocsánatot kért a túszok hozzátartozóitól, akiknek kifejezte együttérzését.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI



Kínai szakemberek: Megkétszerezheti nukleáris erejét Észak-Korea
 

Kínai szakemberek: Megkétszerezheti nukleáris erejét Észak-Korea

Észak-Koreának húsz nukleáris robbanófeje lehet, és képes elegendő magasan dúsított urániumot előállítani ahhoz, hogy a következő évre megkétszerezze atomarzenálját – erre figyelmeztettek kínai szakemberek a The Wall Street Journal című amerikai napilap friss cikke szerint.

MTI MTI



 

"A Földközi-tenger egyszerűen temetővé változott"

A múlt hét végi földközi-tengeri tragédia után az Európai Unió látszólag gőzerővel keresi a menekültügy megoldását, miközben az igazán alapvető kérdésekkel nem mer szembenézni. Márpedig az Afrikából érkező menekültáradat megállíthatatlannak tűnik, ez pedig mind hevesebb reakciót vált ki Európa több országában. A hvg.hu-nak egy Máltán élő magyar nő mesélt arról, hogy látják közvetlen közelről a mind gyakoribb tragédiákat, és miként reagálnak ezekre. Csütörtökön az uniós kormányfők rendkívüli csúcstalálkozón gyűlnek össze: az európai lelkiismeret megnyugtatásáról van szó, vagy születnek tényleges megoldási javaslatok?

Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid


Új erőre kapott az ebola?
 

Új erőre kapott az ebola?

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legfrissebb jelentése szerint az elmúlt hetekben megállt az ebolafertőzések csökkenése az érintett országokban.

MTI MTI


Katonai lépéssel válaszolna az EU a menekültáradatra
 

Katonai lépéssel válaszolna az EU a menekültáradatra

Az embercsempészek ellen indítandó katonai műveletről hoznak majd határozatot az Európai Unió vezetői a földközi-tengeri illegális migrációról tartandó csütörtöki rendkívüli csúcstalálkozójukon - derül ki az AFP francia hírügynökség által szerdán látott nyilatkozattervezetből.

MTI MTI

Áder felesége Ukrajnába utazott, adományt is osztott
 

Áder felesége Ukrajnába utazott, adományt is osztott

Tízmillió forint értékű gyógyszeradományt nyújtott át, egészségügyi központot keresett fel és helyi vezetőkkel találkozott szerdán Lvivben a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) jószolgálati nagyköveteként Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége, aki kétnapos látogatásra érkezett Nyugat-Ukrajnába.

MTI MTI

Vitatja a vádat a bíróság elé állított auschwitzi lágerőr
 

Vitatja a vádat a bíróság elé állított auschwitzi lágerőr

A vádlott meghallgatásával folytatódott szerdán Németországban az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőr pere. A legkevesebb 300 ezer ember meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt Oskar Gröning vitatja a vádirat fő állítását, miszerint az auschwitz-birkenaui haláltábor vasútállomásának peronján teljesített szolgálatot 1944. május 16. és július 11. között.

MTI MTI

Ebola-botrány: életfogytiglanit kaptak az egészségügyisek gyilkosai
 

Ebola-botrány: életfogytiglanit kaptak az egészségügyisek gyilkosai

Tizenegy embert ítélt a bíróság életfogytiglani börtönbüntetésre Guineában, mert 2014 szeptemberében meggyilkolták az ebolavírus terjedése ellen küzdő egészségügyi szervek egy, a lakosság tájékoztatására kiküldött csoportjának nyolc tagját - közölték igazságügyi források.

MTI MTI


Hatalmas vihar söpört át India kelet részén
 

Hatalmas vihar söpört át India kelet részén

Hatalmas vihar söpört végig a kelet-indiai Bihár szövetségi államon szerdára virradóra: a természeti katasztrófának legalább 33 halálos áldozata volt, számos termőföld elpusztult és házak ezrei dőltek össze.

MTI MTI