Minden tizedik percben megölnek valakit Brazíliában
Egy helyi civil szervezet jelentése szerint stabilizálódni látszik a gyilkosságok száma Brazíliában, de továbbra is megölnek egy embert az országban minden tizedik percben.
Egy helyi civil szervezet jelentése szerint stabilizálódni látszik a gyilkosságok száma Brazíliában, de továbbra is megölnek egy embert az országban minden tizedik percben.
A magyar, izlandi és olasz csapatok kedden megkezdték a kivonulást Afganisztánból, eleget téve annak a kötelezettségvállalásnak, hogy a NATO vezette afganisztáni katonai misszió, az ISAF 13 esztendővel ezelőtt kezdődött megbízatása december 31-én lejár - jelentette Kabulból a Prensa Latina kubai hírügynökség.
Rövid időn belül a harmadik vaddisznót kellett kimenteni a Boszporusz-szorosból Isztambulnál.
Portugáliában kétszázharminc fölé emelkedett azok száma, akik elkapták a legionárius betegséget. Eddig öten haltak meg, harmincnyolc embert intenzív osztályon ápolnak.
Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálásához – jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
Együttműködött a török katonaság az Iszlám Állammal (IÁ), legalábbis engedték, hogy a terroristacsoport konvoja török területen átvonulva vegye fel a harcot a szíriai kurdokkal – mondta a Newsweeknek az Iszlám Állam egyik volt tagja.
Egy afgán bíróság sikkasztás és csalás vádjával 15 év börtönbüntetésre ítélte kedden a néhány éve csődbe ment Kabul Bank két volt magas rangú vezetőjét. Az afganisztáni pénzintézet összeomlásához vezető korrupciós ügy annak idején sokkolta a közép-ázsiai országot és a nemzetközi közösséget.
Francois Hollande francia államfő lemondását követelő feliratot húzó kisrepülőgép repült át kedden Franciaország új első világháborús emlékműve felett az ország északi részén található Notre-Dame-de-Lorette-ben, néhány órával az avatási ünnepség előtt.
Szobrot állítottak Szófiában Georgi Markov bolgár ellenzéki írónak, akit 1978-ban egy esernyővégbe rejtett injekciós tűvel öltek meg. A több mint két méter magas bronzszobor avatásán a férfi özvegye és testvére mellett részt vett Roszen Plevneliev bolgár államfő és Zselju Zselev, az ország első demokratikusan megválasztott elnöke is.
Látványos installációval emlékeznek Londonban az I. világháborúban elhunyt katonákra.
Szergej Markov kijelentette: a két balti államot az orosz kisebbséggel szembeni elnyomó magatartása miatt egy konfliktus esetén az a veszély fenyegeti, hogy eltűnik a térképről.
Arra hivatkozva szeretett volna Kanadában menekültstátuszt kapni egy magyar nő és két gyereke, hogy odahaza verte az élettársa, a kanadai bíróság azonban hazatoloncoltatja őket.
Megnyitja kapuit a feketék, a latin-amerikai származásúak, a zsidók és a homoszexuálisok előtt a Ku-Klux-Klan egyik amerikai csoportja – írta honlapján a Metronews.
A katolikus egyházfő arra kérte a magyar hívőket, hogy imájukkal támogassák szolgálatát.
A köztársasági elnök Bulgáriába tart, a kétnapos útja során megbeszélést folytat Roszen Plevnelievvel, a Bolgár Köztársaság elnökével.
Súlyos börtönbüntetést kapott a Dél-Korea legsúlyosabb hajószerencsétlenségét elszenvedő komp kapitánya, aki a süllyedő hajóról úgy kezdett menekülni, hogy azon még több száz iskolás volt.
Kétszázharminc fölé emelkedett Portugáliában a legionárius betegséggel fertőzöttek száma, eddig öten haltak meg, 38 embert intenzív osztályon ápolnak.
A CNN orosz képviseletén nem kívánták megnevezni az okokat, az orosz állami médiafelügyeletnél pedig azt közölték, hogy nincs közük az amerikai hírtelevízió kivonulásához.
Craig Spencer az Orvosok Határok Nélkül nevű szervezet kötelékében segédkezett a járvány elleni küzdelemben Guineában, ahonnan hazatérve nála is kialakult a betegség. Az orvos szervezetében már nincs jelen a veszélyes vírus, amely Nyugat-Afrikában hozzávetőleg ötezer ember halálát okozta.
Januártól Arizonában kezdik meg iraki harci pilóták repülőkiképzését azokon az F-16-osokon, amelyek Irakba szállítását az év folyamán korábban biztonsági okok miatt elhalasztották - közölte hétfőn a Pentagon.