Nem szóltak, hogy jön a földrengés: felmentették a tudósokat
 

Nem szóltak, hogy jön a földrengés: felmentették a tudósokat

Másodfokon felmentették a l'aquilai földrengés téves előrejelzéséért felelősnek tartott tudósokat. A felmentés az egykori olasz országos katasztrófa-előrejelzési bizottság hét tagját érinti, akiket gondatlanságból elkövetett gyilkossággal vádoltak.

MTI MTI



Megtartották első felvonulásukat a bangladesi transzneműek
 

Megtartották első felvonulásukat a bangladesi transzneműek

Most először vonultak fel transzneműek hétfőn a többségében muzulmán és konzervatív lakosságú Bangladesben egy évvel azután, hogy a dakkai kormány elismerte a "harmadik nem" létezését. A francia hírügynökség beszámolója szerint legalább ezer, Bangladesben "hidzsrának" nevezett transznemű vett részt a dakkai menetben.

MTI MTI

Mérgező bűztől fuldokoltak a moszkvaiak
 

Mérgező bűztől fuldokoltak a moszkvaiak

Bűzös és mérgező kén-hidrogénnel telítődött hétfőn több órára Moszkva levegője. Az orosz főváros központi részében és külvárosaiban is érezni lehetett a záptojásszaghoz hasonló bűzt, amelyet a hatóságok szerint egy olajfinomító szűrőjével kapcsolatos probléma okozott.

MTI MTI



Pár perce volt egymással Putyinnak és Obamának
 

Pár perce volt egymással Putyinnak és Obamának

Röviden, állítólag néhány percen át beszélt egymással Vlagyimir Putyin orosz elnök és Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezetének pekingi csúcstalálkozóján.

MTI MTI



Beindult az élet az új gigantikus metrócsomópontban New Yorkban – fotó
 

Beindult az élet az új gigantikus metrócsomópontban New Yorkban – fotó

Kilenc földalatti vasútvonal találkozik New York új, hétfőn üzembe helyezett gigantikus metrócsomópontján, amely a Világkereskedelmi Központot köti össze a város többi részével. A 1,4 milliárd dollárból, vagyis átszámítva 345 milliárd forintból épített Fulton Center a legújabb digitális technológiát és dizájnt ötvözi a százéves állomásokkal – mondta az építkezés főmérnöke, Michael Horodniceanu.

MTI MTI

Megfagyott a levegő, amikor az albán kormányfő beszélt Belgrádban
 

Megfagyott a levegő, amikor az albán kormányfő beszélt Belgrádban

A "független Koszovóról" beszélt Edi Rama albán miniszterelnök hétfői belgrádi sajtótájékoztatóján, amelyet Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel közösen tartott. Vucic provokációnak nevezte albán kollégája megfogalmazását. Rama azt javasolta Szerbiának, hogy "fogadja el a realitásokat" Koszovóval kapcsolatban.

MTI MTI


Lemondott a román külügyminiszter
 

Lemondott a román külügyminiszter

Lemondott Titus Corlatean román külügyminiszter hétfőn, miután jogvitába keveredett a Központi Választási Irodával (BEC) arról, hogyan lehetne elkerülni a külföldi szavazókörökben történt fennakadások megismétlődését a romániai elnökválasztás második fordulójában.

MTI MTI


Dél-koreaiak lőttek északiakra
 

Dél-koreaiak lőttek északiakra

Dél-koreai katonák figyelmeztető lövéseket adtak le hétfőn, miután észak-koreai egyenruhások túl közel mentek a két országot elválasztó határhoz - közölték szöuli védelmi tisztségviselők.

MTI MTI


Merénylet történhetett egy harkivi kocsmában
 

Merénylet történhetett egy harkivi kocsmában

Robbanás történt hétfőre virradóra a kelet-ukrajnai Harkiv egyik belvárosi kocsmájában, a detonációban 11-en megsebesültek, az ügyészség terrorizmus gyanújával indított nyomozást.

MTI MTI


Legalább tíz halott az afgán merényletsorozatban
 

Legalább tíz halott az afgán merényletsorozatban

Pokolgépes robbanások ráztak meg hétfő délelőtt három kelet-afganisztáni települést, köztük a fővárost, Kabult is. A támadássorozatban legalább 10 rendőr meghalt, és sok civil megsebesült – közölték helyi tisztségviselők.

MTI MTI