Megkezdődött csütörtökön annak a mintegy húsz országból származó 55, köztük három magyar Greenpeace-aktivistának a pere a kelet-franciaországi Colmarban, akik márciusban behatoltak Franciaország legrégebbi atomerőművébe.
Ne provokáljon a Nyugat azzal, hogy Ukrajna NATO-tagságát lebegteti – figyelmeztetett az orosz külügyminiszter. Az ilyen hangok aláássák az ukrajnai békefolyamatot – figyelmeztetett Lavrov.
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter Arany János Walesi bárdok című versének angol nyelvű fordítását adta ajándékba Wales kormányzati vezetőjének. Csütörtökön NATO-csúcstalálkozót tartanak a walesi Newportban.
Oroszország most már a NATO hivatalos véleménye szerint is megtámadta Ukrajnát. Walesben csütörtökön megkezdődött az utóbbi idők legfontosabb NATO-csúcstalálkozója, ahol a legforóbb téma az ukrán válság. Rasmussen NATO-főtitkár felszólította az orosz elnököt, hogy vonja ki katonáit és fejezze be a szakadár erők támogatását, Kijev azonban nem kap közös NATO-támogatást, a tagállamok egyénileg dönthetnek a katoni segítségnyújtásról. A szervezet politikai megoldást szeretne, de gyorsreagálású alakulatot telepítenek Lengyelországba. Petro Porosenko ukrán elnök pénteken Minszkben tűzszünetről állapodott meg a szakadárokkal.
Moszkva ugyan tagadja, hogy csapatokat vezényelt volna Ukrajnába, de a helyszíni tapasztalatok azt mutatják, hogy legalább ezer orosz katona tartózkodik a szomszédos ország területén – mondta Rasmussen.
Az ukrán katonák csütörtökre virradóra legalább száz szakadár fegyverest és orosz katonát öltek meg Kelet-Ukrajnában, ahol az éjszaka folyamán is súlyos harcok voltak – jelentette Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harcokat figyelemmel kísérő ukrán katonai szakértő, az Információs Ellenállás nevű szervezet koordinátora.
Tett egy kört az utasszállító géppel az izlandi Icelandair egyik pilótája a nemrég kitört Bardarbunga vulkán felett, hogy az utasok alaposan megfigyelhessék a lávát és füstöt köpködő tűzhányót.
Irán erősíteni akarja kapcsolatait az Európai Unióval – mondta szerdán Rómában az iszlám köztársaság külügyminisztere olasz kollégájával, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője posztjának várományosával, Federica Mogherinivel folytatott tárgyalásai után.
Nigéria több nemzetközi segítséget kér a Boko Haram elleni harcban, azt mondják, az iszlamista szélsőségesek jobban fel vannak fegyverezve, mint a nigériai katonák.
"Trónfosztással" és az egész kaukázusi térség felszabadításával fenyegette meg Valgyimir Putyin orosz elnököt az Iszlám Állam (IÁ) azon a videófelvételen, amelyet a terrorista szervezet szerdán tett fel a YouTube-ra.
Románia engedélyezi a NATO tagországok harci repülőgépeinek állomásozását az ország területén - jelentette be Traian Basescu államfő a Legfelső Védelmi Tanács (CSAT) szerdai ülése után.