Dengue-láz: lezárták Tokió egyik parkját

Ideiglenesen lezárták pénteken a japán főváros egyik parkját, miután egy héten belül 59, a parkban vagy környékén megfordult embernél azonosítottak Dengue-lázas megbetegedést.



Merkel szerint Ukrajna nem csatlakozhat a NATO-hoz

A NATO és Ukrajna közötti fokozottabb együttműködés mellett állt ki csütörtökön a katonai szövetség Walesben zajló tanácskozásán a német kancellár, de újfent elutasította, hogy a kelet-európai ország csatlakozzon a NATO-hoz.



Amerikai informatikus állhat az Iszlám Állam kampánya mögött

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) gyanúja szerint a bostoni Northwestern University egy kitűnő eredménnyel végzett volt diákja állhat az Iszlám Állam (IÁ) elnevezésű szélsőséges szunnita szervezetnek a közösségi médiában folytatott kampánya mögött – közölte csütörtökön az amerikai sajtó.


Moszkva vonuljon vissza - közös nyilatkozatot fogadott el a NATO

Oroszország semmisítse meg a Krím önhatalmú elcsatolását, hagyjon fel a kelet-ukrajnai szakadárok támogatásával, az Ukrajna területén végrehajtott mindenfajta egyoldalú katonai akció vagy felforgató cselekmény a nemzetközi jog kirívó megsértésének tekintendő - áll a NATO-Ukrajna Bizottság csütörtökön Newportban elfogadott közös nyilatkozatában.



Rekordsokan vannak az elhízott amerikaiak

Hat amerikai államban növekedett és egyetlen egyben sem csökkent tavaly az elhízott felnőttek aránya, illetve rekordot jelentő, húszra nőtt azon államok száma, ahol a felnőttek legalább 30 százaléka elhízott - derült ki a frissen közzétett adatokból.


Machetével fejeztek le egy nőt Londonban

Egy 25 éves férfi fejezhetett le egy nőt machetével London északi részén. A férfit korábban látták, ahogy egy macskát is lefejez. Elfogták, őrizetbe vették.


Az ebola gyógymódját keresik Genfben a top szakemberek

Az ebola-fertőzésből felgyógyultak vérének felhasználását is megvitatják mint lehetséges kísérleti kezelési módszert azon a csütörtökön kezdődött genfi tanácskozáson, amelyre az Egészségügyi Világszervezet mintegy 200 szakembert hívott meg, hogy véleményt cseréljenek a nyugat-afrikai ebolajárvány feltartóztatására bevethető leghatékonyabb gyógymódokról.


Nem bír a menekültáradattal Görögország

Drámai mértékben megnőtt a Közel-Keletről az Égei-tengeren keresztül Görögországba igyekvő menekültek száma, s emiatt Athén az Európai Unió azonnali segítségét kérte határai védelméhez - mondta csütörtökön Miltiadész Varviciotisz görög hajózási és tengerészeti miniszter.


Grúzia és Montenegró közelebb léphet a NATO-hoz

Grúzia és Montenegró számára lehetségessé válik a további közeledés a NATO-hoz - közölte csütörtökön az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozóján a dél-walesi Newportban Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára.



Magyar Greenpeace-eseket is elítéltek Franciaországban

Két hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön a kelet-franciaországi Colmar büntetőbírósága azt a mintegy húsz országból származó 55, köztük három magyar Greenpeace-aktivistát, akik márciusban behatoltak Franciaország legrégebbi atomerőművébe, a fessenheimibe.


A dalai láma nem kap vízumot Dél-Afrikától

A Dél-afrikai Köztársaság nem ad beutazási engedélyt a dalai lámának a Nobel-békedíjasok 14. csúcstalálkozójára. A pretoriai kormány az utóbbi öt évben már harmadjára tagadja meg a vallási vezető számára az országba való belépést.





FT: Navracsics kereskedelmi uniós biztos lehet

Magyarország EU-biztosi esélyeiről közöl elemzést a Financial Times EU-ügyekre szakosodott blogrovata (Brussels Blog). Egy kiszivárgott listára hivatkozva azt írják: Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminisztert a kereskedelmi biztosi tisztségre jelölnék.


Folytatják a franciák az oroszoknak szánt Mistralok gyártását

Bár a francia kormány az ukrán válság fejleményei miatt felfüggesztette az Oroszországnak eladott első, Mistral osztályú helikopterhordozó hajó októberre tervezett leszállítását, a hadihajók építése továbbra is az eredeti terv szerint halad – tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön az ügyet jól ismerő, neve elhallgatását kérő szakmai forrásból.