Kizáró ok lesz az erős tájszólás a kínai pilótáknál

Kínában nem engedélyezik majd, hogy a mandarin nyelven erős dialektussal beszélők repülőgép-vezetői engedélyt kapjanak – jelentette be a polgári repülési hivatal. Így akarják elkerülni a félreértéseket és az esetleges baleseteket.





A Fox szerint a fiú támadt a rendőrre Fergusonban

A Fox News tévécsatorna szerint az augusztus 9-én a St. Louis egyik negyedében, Fergusonban lelőtt fiatal fekete fiú, Michael Brown támadt rá az őt megállítani készülő rendőrre, ütésével koponyacsontot tört, majd dulakodni kezdett a rendőr fegyveréért, aki aztán hat golyót eresztett a fegyvertelen fiúba. Brown lelövése óta folyamatosak a tiltakozások és a zavargások a főleg feketék lakta Fergusonban.



Hiába próbálták meg kiszabadítani az azóta lefejezett újságírót

Amerikai kommandósok korábban sikertelenül próbálták meg kiszabadítani a Szíriában harcoló terroristák amerikai foglyait, köztük a nemrég az Iszlám Állam tagja által lefejezett James Foley-t, illetve azt a Steven Sotloffot, akinek a kivégzését Foley megölése után helyezték kilátásba. Az akció azért hiúsult meg, mert a foglyok nem voltak ott, ahonnan ki akarták szabadítani őket. Váltságdíjat is követeltek értük, de Amerika ilyet nem fizet terroristáknak.


Újabb száz ebolás halt meg

Két nap alatt több mint százzal emelkedett az ebolavírus halálos áldozatainak a száma, számuk Libériában emelkedik a leggyorsabban.



Egy pakisztáni brit férfi fejezte le az amerikai újságírót

Dél-angliai, ezen belül is feltehetően londoni akcentussal beszélt az amerikai újságírót lefejező terrorista azon a felvételen, amelyet az Iszlám Állam tett közzé a gyilkosságról. A férfi a videón felismerhetetlen a csuklyája miatt, de korábban Szíriából kiszabadult foglyok szerint egy John nevű férfiról van szó, és az Iszlám Állam szolgálatában álló pakisztáni származású brit csoport tagja.


Megint lelőttek egy ukrán repülőt az oroszbarát lázadók

Oroszbarát szakadárok lelőttek szerdán egy Szu-25-ös ukrán katonai repülőgépet a kelet-ukrajnai Luhanszk városa fölött – erősítette meg egy szerda esti tévéműsorban Andrij Liszenko, a Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője.


Obama ráknak nevezte az Iszlám Államot

A Közel-Kelet kormányainak és népeinek közös erőfeszítéssel kell eltávolítaniuk azt a "rákot", amelyet az Iszlám Állam terrorista csoport jelent, megakadályozva annak továbbterjedését, Amerika pedig fellép az állampolgárai védelmében – mondta szerdán Barack Obama amerikai elnök.


Netanjahu: a Hamász olyan brutális, mint az Iszlám Állam

Izrael folytatja gázai övezeti hadműveletét a Hamász ellen, és annak minden támadására még erélyesebben válaszol – mondta izraeli miniszterelnök szerdán újságíróknak Tel-Avivban. Benjámin Netanjahu szerint az Erős Szikla hadművelet nem ér véget, amíg nem kapnak biztosítékot az izraeliek biztonságára.


Még mindig bizonytalan az orosz segélykonvoj sorsa

Befejezték a humanitárius segély Délkelet-Ukrajnába juttatásához szükséges előkészítő munkát – közölték este az orosz külügyi tárcától. Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes a nemzetközi vöröskereszt európai és közép-ázsiai műveleteinek igazgatójával, Laurent Corbaz-val egyeztetett szerdán.



Lakatot tettek négy McDonald’s-ra Moszkvában

Az orosz szakhatóság bezáratott szerdán négy McDonald's éttermet Moszkvában. A Roszpotrebnadzor, az orosz fogyasztóvédelmi hatóság az intézkedést azzal indokolta, hogy a négy étteremben megszegték a közegészségügyi törvény "számos" előírását.


Válságtanácskozást tartott a brit kormány

Válságtanácskozásra ült össze szerdán a brit kormány, miután megjelent a videó az Irakban lefejezett amerikai újságíróról. Philip Hammond brit külügyminiszter a BBC-nek elismerte, hogy a James Foleyt meggyilkoló álarcos férfi brit akcentussal beszélt. Hozzátette: sok brit állampolgár csatlakozott a Szíriában és Irakban harcoló szélsőséges iszlamista csoportokhoz, és ez az egyik oka annak, hogy az Iszlám Állam nevű szerveződés közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára.



Lefejezett holttesteket találtak a Sínai-félszigeten

Négy lefejezett holttestet találtak szerdán az egyiptomi Sínai-félszigeten helyiek – jelentették biztonsági források. Az áldozatokat két nappal azután találták meg a Gázai övezettel szomszédos régióban, hogy ismeretlen fegyveresek elrabolták őket, amikor egy autóban át akartak hajtani Sejk-Zuvejid településen.


Üzent az iszlamistáknak a lefejezett újságíró édesanyja

James Foley édesanyja arra kérte fia elrablóit, hogy engedjék szabadon a foglyaikat. Diane Foley egy közleményben rendkívüli fiúnak, testvérnek, újságírónak és személyiségnek nevezte fiát, akit egy kedden megjelent videó szerint lefejezett az Iszlám Állam egyik álarcosa. A sokkoló felvétellel az Egyesült Államoknak üzentek, és követelték az iraki légicsapások leállítását. Az iszlamisták újabb újságíró kivégzésével is fenyegetőztek.