Amikor az iskola falaz a molesztáló tanárnak

Hatalmas felháborodást és megdöbbenést okozott nemrég, hogy egy budapesti elit gimnáziumban a nyolcvanas években a magyartanár több diákját is szexuálisan molesztálta. Amerikában legtöbbször maguk az iskolák segítettek eltussolni a hasonló ügyeket, az utóbbi években azonban egyre többen állnak ki elmondani a történetüket.



Fényes nappal lövöldöztek Athén belvárosában, turisták is megsérültek

Turistalátványosságok tőszomszédságában fogták el szerdán Görögország egyik leginkább keresett terroristáját a rendőrök. A 42 éves Nikos Maziotis 2012 óta szökésben volt feleségével együtt. A lövöldözés során egy német és egy ausztrál turista, valamint egy rendőr könnyebben, a szökevény pedig súlyosabban megsérült.


Az oligarchákra is számít az ukrán miniszterelnök

Az oligarcháknak is részt kellene venniük Ukrajna ujraépítésében Arszenyij Jacenyuk szerint. Becslések szerint Donyeck és Luhanszk megyében mintegy 8 milliárd hrivnya (160 milliárd forint) a szakadárok és a terrorellenes erők közötti összecsapások miatt keletkezett infrastrukturális kár mértéke. Mivel azonban a harcok még folynak, ez az összeg jóval nagyobb is lehet.




Bassár el-Aszad felesküdött - elnökségének 15. évébe lép

Az elnök több mint ezer meghívott jelenlétében esküdött fel a Koránra. A házelnök bejelentésével kezdődő ceremónián a sötétkék öltönyt viselő Aszad ígéretet tett rá, hogy tiszteletben fogja tartani az ország alkotmányát. A szíriai ellenzék eleve kétségbe vonta a választás legitimitását.



Srebrenicai népirtás: kimondták a holland kormány felelősségét

A holland kormányt is polgári jogi felelősség terheli több mint háromszáz srebrenicai muzulmán férfi és fiú haláláért, akiket a boszniai háború idején öltek meg a kelet-boszniai városban – mondták ki egy hágai bíróságon. Az ítélet szerint az áldozatokat a holland békefenntartóknak meg kellett volna védeniük a boszniai szerb katonáktól.


Már keresik az első űrkikötő helyét Nagy-Britanniában

Kereskedelmi űrkikötő építését tervezi Nagy-Britannia. A világűrbe induló járatok "pályaudvarának" 2018-ra kellene elkészülnie, a nyolc lehetséges helyszín között hat skóciai, egy walesi és egy angliai is van – jelentette be Robert Goodwill brit légiközlekedési miniszter a Farnboroughban rendezett nemzetközi repülőgép-ipari szakvásáron.


Koldulás, molesztálás – több száz gyerek élt a földi pokolban

A mexikói otthonnal kapcsolatban az után indult nyomozás, hogy szülők feljelentést tettek, mert nem engedték nekik, hogy lássák az otthonban lakó gyermekeiket. Kiderült: a gyerekeket koldulásra kényszerítik, szexuálisan molesztálják, patkányok és bolhák közt a földön kell aludniuk.


"Obama a legrosszabb amerikai elnök"

Dick Cheney volt alelnök keményen bírálta Barack Obamát. Cheney szerint Obama teljes mértékben alábecsüli a terrorizmus veszélyét, és elhamarkodottan rendelte el az amerikai csapatok kivonását Irakból.


Kirúgta Netanjahu a védelmi miniszter helyettesét

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő menesztette a védelmi miniszter helyettesét, a Jerusalem Post című lap szerint vélhetően azért, mert a miniszterelnök pártjához, a Likudhoz tartozó politikus bírálta a gázai konfliktusban kedden egyoldalúan meghirdetett tűzszünetet.


Váltókezelő okozhatta a moszkvai metróbalesetet

Egy váltókezelőt gyanúsítanak azzal, hogy az ő hanyagsága vezethetett a moszkvai metró történetének legsúlyosabb műszaki balesetéhez. Huszonkét utas meghalt és több mint 160 megsebesült. Az Arbatszko-Pokrovszkaja vonalon kedden siklott ki egy szerelvény három kocsija, és az egyik teljesen szétroncsolódott.



Szóba állt Merkel Obamával az újabb kémbotrány óta

Először beszélt egymással az amerikai elnök és a német kancellár azóta, hogy kitört az újabb kémbotrány; Barack Obama és Angela Merkel az ukrán válságról, az iráni atomvitáról, valamint a német-amerikai együttműködésről egyeztetett telefonon – közölte helyi idő szerint kedden a Twitteren Obama helyettes biztonságpolitikai tanácsadója, Ben Rhodes.



Sokszínű arany

Multikulturális, a szívósságot ötletes játékkal vegyítő német válogatott nyerte a labdarúgó-világbajnokságot, s a diadal fényében fürdőzött Angela Merkel is.