Így siklott ki a metró Moszkvában - videó

Infografikát tettek közzé az egyik orosz hírportálon a moszkvai metróbalesetről. Az Arbatszko-Pokrovszkaja vonalon kedden, a reggeli csúcsban siklott ki egy szerelvény három kocsija. Huszonkét utas meghalt, több mint 160-an megsérültek. Egy váltókezelőt és a főnökét gyanúsítják azzal, hogy az ő hanyagságuk okozta a tragédiát. Az animáción jól látható, hogy a meghibásodott váltó után kettéágazott a pálya, de az érkező szerelvény nem tudott a kijelölt irányba haladni. Kisiklott és nekirohant az alagút falának, majd az első kocsi keresztbe fordult, és teljesen összroncsolódott



Részben lezárták az ukrán légteret, a maláj gép nem jelzett problémát

Normális körülmények között, minden probléma nélkül repült az ukrán légtérben a malajziai utasszállító repülőgép egészen addig, amíg el nem tűnt a radar képernyőjéről – jelentette ki csütörtök este Kijevben az ukrán repülésirányító hatóságok vezetője. Az Eurocontrol nemzetközi légiirányítási szervezet csütörtök este lezárta az ukrán légtér egy részét.


Obamáék segítenek kivizsgálni a lelőtt maláj gép ügyét

Az Egyesült Államok segítséget nyújt annak feltárásához, hogy miért zuhant le a maláj utasszállító gép Kelet-Ukrajnában. Barack Obama ezt a Delaware állambeli Wilmingtonban mondta, és szörnyű tragédiának nevezte a repülőgép lezuhanását.











Lelőtt maláj gép - kísért a múlt

Bár biztosat még nem tudni arról, hogy miért zuhant le csütörtökön a Malaysia Airlines Amszterdamból induló utasszállító gépe, és hogy ez kinek a felelőssége, az eset erősen hasonlít egy dél-koreai utasszállító 1983-as , vagy a Malév gépének 1975-ös bejrúti lezuhanására.


Kötelező sorkatonaságot vezetnek be a szíriai kurdok

Kötelező katonai szolgálatot vezettek be a kurdok szíriai területükön a férfiaknak, hogy vissza tudják verni iszlám szélsőséges erők támadásait. A törvényerejű rendeletet csütörtökön jelentették be kurd tisztségviselők. Az előírás szerint minden felnőtt kurd férfi fél évet köteles úgynevezett önvédelmi szolgálatban tölteni.


Lelőttek egy maláj utasszállítót Ukrajna felett – videók

Lezuhant a Malaysia Airlines egyik repülőgépe Ukrajnában, a Donyeck melletti, szakadárok által ellenőrzött területen. A fedélzeten legalább 298-an vesztették életüket, több forrás szerint a gépet lelőtték. Az oroszbarát lázadók tagadták, hogy bármi közük lenne a katasztrófához. Az ukrán légteret este részben lezárták.