Megadta magát a híres essexi feketedió-fa
Óriási fapusztulást okoztak a téli esők és viharok Nagy-Britanniában – mutatta ki az a felmérés, mely szerint az utóbbi húsz év legnagyobb faveszteségét szenvedték el az ország erdői.
Óriási fapusztulást okoztak a téli esők és viharok Nagy-Britanniában – mutatta ki az a felmérés, mely szerint az utóbbi húsz év legnagyobb faveszteségét szenvedték el az ország erdői.
MTI
Több mint 150 időjárási rekord dőlt meg Ausztráliában az idei nyáron, amely hőhullámokat, aszályokat, viharokat és erdőtüzeket hozott magával.
MTI
Elfoglalták az egyik krími katonai kórházat az orosz erők és hozzájuk hű helyi fegyveresek – közölte a Twitteren a Majdan Nyugat-barát mozgalom, amely a korábbi kijevi tüntetők bázisán működik.
MTI
MTI
hvg.hu
Gerhard Schröder volt német kancellár, jelenlegi Gazprom-alkalmazott szerint Oroszország megsérti a nemzetközi jogot a Krím félszigettel kapcsolatban követett politikájával, de Németország sem volt különb, amikor részt vett a NATO Jugoszlávia elleni hadműveletében – írták német lapok hétfőn.
MTI
Szakértők szerint bármi is történt a Malaysia Airlines Boeing 777-esével szombat hajnalban, olyan gyorsan történt, hogy a pilótáknak nem volt ideje vészjelzést leadni – írta hétfőn az AP hírügynökség.
MTI
Olajfoltnak vélt szennyeződést láttak a tengerben az eltűnt maláji utasszállító gépet kereső repülőről, de a maláj hatóságok szerint a folt nem a gépből származik.
hvg.hu
Oroszországot aggasztják a Jobboldali Szektor nevű ukrajnai radikális szervezet kelet-ukrajnai törvénytelen cselekményei - tudatta hétfői közleményében az orosz külügyminisztérium.
MTI
Egy ukrán tévécsatorna szerint fegyveres orosz katonák megszállták a csornomorszkojei rakétaegységet.
MTI
Viktor Janukovics megbuktatott ukrán államfő bejelentést tesz kedden Rosztov-na-Donu oroszországi városban – közölték hétfőn a politikus környezetéből származó források.
MTI
Mintegy kétszázezren, közük gyermekek ezrei haltak meg a rendkívül rossz egészégügyi ellátás, illetve a krónikus betegségek kezelésének elmulasztása miatt a szíriai konfliktus három évvel ezelőtti kirobbanása óta - áll a Save the Children nemzetközi nonprofit gyermekjogvédő szervezet hétfői beszámolójában.
MTI
Az ózonréteget károsító, új, ember alkotta gázokat azonosított egy nemzetközi kutatócsoport. A négy gázból több mint 74 ezer tonna került eddig a légkörbe.
MTI
Az új ukrán vezetés tagjaival tárgyal a jogállamisággal, valamint az emberi- és kisebbségi jogok védelmével kapcsolatos kérdésekről Thorbjörn Jagland, az Európa Tanács (ET) főtitkára és a szervezet elnökségét betöltő Ausztria külügyminisztere, Sebastian Kurz hétfőn Kijevben.
MTI
Nem ismeri el a krími parlament Oleh Abszaljamov kinevezését az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) krími részlegének élére – jelentette hétfőn az UNIAN hírügynökség a parlament sajtóosztályára hivatkozva. Arról is beszámoltak, hogy a krími Bahcsiszerájban oroszbarát önkéntesek elrabolták a helyi ukrán laktanya parancsnokát.
MTI
Egy hónapig bujkált a náci vonalak mögött, aztán tüzérként állt helyt, de egészen idáig nem akarta átvenni Bíborszív hősi kitüntetést egy amerikai veterán. Most, 89 évesen megtette.
MTI
Egy narancssárga tárgyat észlelt a vietnami tengeri rendőrség egyik pilótája hétfőn a Dél-kínai-tengeren, amely felett eltűnt a Malaysia Airlines Boeing 777-es utasszállító gépe. Eleinte azt gondolták, az eltűnt gép mentőcsónakja lehet, de később kiderült, nem az.
MTI
MTI
hvg.hu
A tajvani titkosszolgálat március elején olyan tartalmú információt kapott, amely szerint a pekingi nemzetközi repülőtér és metró biztonságát terrortámadással fenyegethetik - erősítette meg a tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója hétfőn.
MTI
Megfigyelők szerint a Kim-dinasztia harmadik generációjának hatalmi konszolidációját jelzi, hogy Kim Dzsong Un fiatal vezető húga "magas rangú tisztviselőként" jelent meg a hétvégi észak-koreai parlamenti választáson az állami média beszámolója szerint.
MTI
Pilóta nélküli repülőgéppel akart kábítószert becsempészni egy férfi egy ausztráliai börtönbe, a rendőrség őrizetbe vette - közölte hétfőn a helyi rendőrség.
MTI
A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű rengés epicentruma Ferndale városától 77 kilométerre északnyugatra volt 7 km-es mélységben. Cunamiriadó nincs érvényben, károkról és sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.
hvg.hu