Pusztító földrengés rázhatja meg a Márvány-tengert
 

Pusztító földrengés rázhatja meg a Márvány-tengert

A Törökországot rendszeresen sújtó földrengések hosszú ideje megkímélték az Isztambul bejáratnál, a Márvány-tenger alatt húzódó törésvonal egy rövid szakaszát, ahol azonban akár pusztító földrengés is kialakulhat – figyelmeztet egy új tanulmány.

MTI MTI

Elfogták az FBI TOP 10-es pedofil egyetemi tanárt
 

Elfogták az FBI TOP 10-es pedofil egyetemi tanárt

A 64 éves professzor antropológiát oktatott. Gyakran utazott a Fülöp-szigetekre és Délkelet-Ázsia más országaiba, hogy kiskorú fiúkkal létesítsen nemi kapcsolatot, miközben kutatómunkával indokolta az útjait.

MTI MTI

Kényszerleszállást hajtott végre egy Dreamliner
 

Kényszerleszállást hajtott végre egy Dreamliner

Kényszerleszállást hajtott végre kedden Seattle-ben egy Boeing-787-es Dreamliner utasszállító repülőgép, miután a pilóta hibát észlelt az egyik hajtómű olajszűrőinek működésében – jelentette az amerikai média.

MTI MTI

Turisták is beszálltak az egyiptomi tüntetésbe
 

Turisták is beszálltak az egyiptomi tüntetésbe

Összecsapásokra került sor Egyiptom több városában kedden az elnököt támogató Muzulmán Testvériség hívei és ellenzéki tüntetők között a néhány napja kinevezett új, iszlamista kormányzók miatt. Luxorban külföldi turisták is támogatták a helyiek tiltakozását.

MTI MTI



Comingoutolna a Google: hányszor vegzálták a felhasználók adataiért
 

Comingoutolna a Google: hányszor vegzálták a felhasználók adataiért

Továbbgyűrűzik a Snowden-féle kiszivárogtatási ügy. A törvény által szigorú titoktartásra kötelezett Google álláspontja szerint a cégnek az alkotmány első kiegészítése értelmében joga van ahhoz, hogy közölje: a szövetségi szervek hány alkalommal kérték tőle a felhasználói adatok felfedését.

MTI MTI

Terrortámadást terveztek a New York-i tőzsde ellen
 

Terrortámadást terveztek a New York-i tőzsde ellen

Meghallgatták a kongresszusban a Snowden-ügyben az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség igazgatóját. Az igazgató úgy érvelt a titkos adatgyűjtésről szóló kiszivárogtatás ellen, hogy újabb tervezett terrorcselekményt említett, amelyet a kémkedéssel sikerült megelőzni. A hírszerző szolgálatok hamarosan nyilvánosságra hozzák a mintegy 50 meghiúsított terrorcselekmény részleteit, valamint azt is, hogy ezek közül pontosan hányat sikerült Európában megakadályozni.

MTI MTI

 

"Utoljára Ceausescu tett ilyet a magyarokkal"

Az amerikai Helsinki Bizottságtól várnak megoldást a romániai magyarok helyzetére Amerikában élő magyarok. Levelükben aggodalmukat fejezték ki a romániai közigazgatás újrafelosztása miatt is.

MTI MTI


Elismerték II. János Pál csodatételét
 

Elismerték II. János Pál csodatételét

Szentté Avatási Kongregáció által felkért orvosok idén áprilisban csodának minősítették egy nő máskülönben megmagyarázhatatlan gyógyulását. Ezt az esetet most a teológusok is csodaként értékelték. Nem kizárt, hogy már idén szentté avatják a 2005-ben elhunyt pápát.

MTI MTI



Vigyázó szemüket
 

Vigyázó szemüket

A törvények megengedik, a politikusok támogatják, a biztonságuk érdekében az amerikaiak is elfogadni látszanak, hogy az USA kiterjedt hazai és nemzetközi adatgyűjtést folytat.


Tűz van, babám!
 

Tűz van, babám!

A tisztakezű politikusként hatalomra került konzervatív cseh kormányfő, Petr Necas bukását okozták kabinetfőnökének törvénytelen lehallgatási, illetve korrupciós ügyei.


Háromszor veri
 

Háromszor veri

Harmadszor süllyedt recesszióba a finn gazdaság az utóbbi öt évben, pedig gondosan igyekezett alkalmazni a válságkezelés receptjét.


Folyó ügyeik
 

Folyó ügyeik

Új fejezet kezdődik a Nílus vízéért folyó évezredes küzdelemben, miután Etiópia változtatott az eddig Egyiptomnak kedvező feltételeken.


Titkos adatgyűjtés: 50 terrortámadást akadályoztak meg
 

Titkos adatgyűjtés: 50 terrortámadást akadályoztak meg

Világszerte mintegy félszáz terrortámadást sikerült megakadályozni az átfogó titkos adatmegfigyelésnek köszönhetően - jelentette ki keddi kongresszusi meghallgatásán az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatója.

MTI MTI

Júliusban lesz ítélet a horvát devizahiteles-perben
 

Júliusban lesz ítélet a horvát devizahiteles-perben

A zágrábi kereskedelmi bíróságon kedden lezárult annak a tavaly júliusban kezdődött pernek a tárgyalása, amelyet devizahitelesek indítottak nyolc horvátországi bank ellen svájci frankban felvett hiteleik jelentős drágulása miatt.

MTI MTI

Markó Béla elégedetlen a román demokráciával
 

Markó Béla elégedetlen a román demokráciával

Románia 1989 után demokratikus rendszert épített ki, de érezhető, hogy ez csonka, "bizonyos értelemben Brüsszel számára készült", az új rendszer kiépítésében ugyanis több dilemma megoldatlan maradt - mondta Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke kedden Budapesten.

MTI MTI