II. Albert már nem érinthetetlen a zabigyerekperben

Az apaság megállapításáról szóló perben technikai meghallgatást tartott a bíróság, mert a beadványt II. Albert lemondása miatt módosítani kellett. Delphine Boel júniusban fordult keresettel a bírósághoz annak megállapításáért, hogy ő valójában a volt belga uralkodó lánya.



Szíria: Putyinék mégis támogathatják a katonai beavatkozást

Vlagyimir Putyin orosz elnök óva intette a Nyugatot egy egyoldalú akciótól Szíria ellen, de hozzátette, hogy Oroszország "nem zárja ki" egy büntető katonai csapásokról szóló ENSZ-határozat támogatását, ha bebizonyosodik, hogy Damaszkusz mérges gázt vetett be saját népe ellen.



Ilyen magyar borokat szolgálnak fel a G20-as csúcstalálkozón

A világpolitika neves szereplői 6 puttonyos Tokajit (Monte Tokaj 2002-es Muscat Lunel), egy egri (Vincze Béla Cabernet Cuvee-jét), valamint egy villányi vöröset (Wunderlich pincészet, Cabernet Franc) és egy somlói (Tornai Pincészet 2011-es Aranyhegy Juhfark) fehérbort kóstolhatnak meg.



Brazíliáig érhetnek az amerikai adatgyűjtési botrány szálai

Vizsgálatot kezdett a brazil parlament azután, hogy értesülések szerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség megfigyelte Dilma Rousseff brazil elnök és Enrique Pena Nieto mexikói államfő korábbi kommunikációját. Mindez azokból az amerikai titkosszolgálati dokumentumokból derült ki, amelyeket vasárnap közölt a Globo brazil televízió.



"Fuck you Putin" – Budapesten is tüntettek az orosz állami homofóbia ellen

Oroszországban nemrég lépett életbe a homoszexuális-propaganda betiltásáról szóló törvény, amely lehetővé teszi a homoszexuális viselkedést folytató illetve a homoszexuálisokat nyíltan támogató személyek megbírságolását pénzbüntetés vagy elzárás formájában. A homofób törvénykezés ellen világszerte tüntetnek.


Rámordult a nagy medve Moldovára

Dmitrij Rogozin orosz kormányfőhelyettes chisinaui látogatásán óva intette Moldovát attól, hogy közeledjen az Európai Unióhoz, mondván, hogy örökre elveszítheti az ellenőrzést a Dnyeszteren túli szakadár terület fölött, valamint hogy ebben az esetben a mostaninál csak sokkal drágábban tud majd energiát vásárolni Oroszországtól.


Közpénzből tilos sütit venni Kínában

Véget vetnének a közpénzekből vásárolt holdsütemények ajándékozásának Kínában. Akiket mégis ajándékok vásárlásán vagy a közelgő ünnepekhez kapcsolódóan luxusbankettek szervezésén kapnak, azokat megbüntetik - jelentette a kínai média a kommunista párt illetékeseinek körlevelére hivatkozva szerdán.