Ősi kincset talált egy cseh kutyasétáltató

Több mint 4000 éves arany és bronz ékszerekből és szerszámokból álló kincset talált kutyasétáltatás közben egy cseh férfi. Régészek szakvéleménye szerint rendkívül értékes leletről van szó, Csehország területén mindössze négy ilyen régi kincset találtak eddig. A szakértők által feldolgozott leletet a közeljövőben az észak-csehországi Teplice város múzeumában állítják ki.


Lehet, hogy a szíriai felkelők bűne az ideggáz-támadás

Állítólag dokumentumokkal tudja alátámasztani egy Törökországba átszökött szíriai igazságügyi orvosszakértő, hogy Bassár el-Aszad rezsimje márciusban vegyi fegyvert vetett be Aleppó környékén. Egy AP-forrás ugyanakkor arról számolt be, hogy felkelők bevallották, Damaszkusz közelében a minap ők használtak ideggázt.


Újabb magyar katonák jönnek haza Afganisztánban

Októberben a Magyar Honvédség Kabuli Nemzetközi Repülőtér Őr- és Biztosító Kontingens is befejezi tevékenységét Afganisztánban Benkő Tibor, a Honvéd Vezérkar főnöke kedden egy budapesti háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy ez nem rendkívüli döntés, a misszió mandátumát korábban többször meghosszabbították már hat hónappal.



Bárkinek megmutatják, hol végezték ki Ceausescuékat

Megnyílt kedden a dél-romániai Targovistében az a múzeummá alakított katonai laktanya, ahol 1989-ben egy rögtönítélő bíróság döntése nyomán kivégezték Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátort és nejét.



Bocsánatot kértek a svájci bankok, amiért adócsalókat segítettek

Bocsánatot kértek a svájci bankok kedden az adócsalások segítéséért. Patrick Odier a svájci bankárok szövetségének elnöke kedden úgy fogalmazott egy konferencián, hogy nem szakmai vagy tudásbeli hiányosságok miatt találták magukat ezekben a sajnálatos helyzetekben, hanem egyszerűen "rosszul cselekedtünk és rossz magatartást tanúsítottunk". Az elnök különösen sajnálta, hogy viselkedésükkel az egész svájci pénzügyi szektor hírnevét károsították.


Szíria: meggyőzési kampányt kezdett Obama a kongresszusban

Az amerikai elnök biztos abban, hogy a kongresszus támogatja a Szíria elleni katonai csapást. Barack Obama erről kedden beszélt, amikor fogadta a Fehér Házban John Boehnert, a képviselőház republikánus elnökét és Nancy Pelosit, a képviselőházi demokrata kisebbség vezetőjét.



A GlaxoSmithKline vétkes a kínai vesztegetésben

Aktív része volt a brit székhelyű GlaxoSmithKline (GSK) kínai vállalatának azokban a vesztegetésekben, amelyekkel kapcsolatban július óta folynak hatósági vizsgálatok - közölte a kínai média rendőrségi forrásokra hivatkozva.


Murszi-híveket ítéltek életfogytiglanra Egyiptomban

Öt évtől életfogytig terjedő börtönbüntetésekre ítélte egy katonai törvényszék a Muzulmán Testvériség iszlamista szervezet ötvenkét tagját kedden Egyiptomban, akik a hatóságok vádjai szerint katonákra támadtak és felgyújtottak három templomot egy augusztusi lázongás során Szuez városában.




Alig csökkent a spanyol munkanélküliség

Spanyolországban már a hatodik hónapja mérséklődött a munkanélküli segélyért folyamodók száma augusztusban, bár a csökkenés szerfölött kicsi volt júliushoz képest az ország munkaügyi minisztériumának keddi bejelentése szerint.


Gigasztrájk készül Dél-Afrikában

Hatalmas sztrájk készül Dél-Afrikában: ha nem egyeznek meg a bányászszakszervezetek és a bányatársaságok, akkor 90 ezer ember hagyhat fel a munkával kedd este. A szakszervezetek 60 százalékos béremelést akarnak, a bányavállalatok azonban csak 6 százalékot adnának.





Izrael lőtte ki a ballisztikus rakétákat a Földközi-tengeren

A Reuters szerint Izrael és az USA közösen teszteltek rakétát a Földközi-tengeren. A kísérlet a Hec-2 rendszer és egyben a tökéletesített Anchor rakéta kipróbálására is szolgált. A ballisztikus eszközöket egy orosz radar érzékelte. Korábban senki nem vállalta a rakéták kilövését.


Névtelen feljelentő mószerolta be az MKP elnökét

Berényi Józsefet azért idézték be, hogy tanúvallomást tegyen két, Szlovákiában ez év júliusában lezajlott állítólagos rendezvényről, amelyeken szlovák állampolgárok felvették a magyar állampolgárságot.