Alkut ajánlottak az iszlamisták Egyiptomban

Két egyiptomi iszlamista csoport vezetői hétfői jelentések szerint azt ajánlották az ország átmeneti - katonai - vezetésének, hogy felhagynak az utcai megmozdulásokkal, ha a kormány befejezi az ellenük folyó hajtóvadászatot.


A japán kormány átveszi az irányítást Fukusimában

Az egyre súlyosabb radioaktív szivárgások miatt a japán kormány átveszi az irányítást a két éve balesetet szenvedett Fukusima-1 erőmű helyreállítási munkái felett, és ehhez kész a katasztrófákra elkülönített költségvetési keretből is áldozni - közölte Motegi Tosimicu gazdasági, kereskedelmi, ipari, és a nukleáris baleset gazdasági kezeléséért felelős miniszter hétfőn, miután látogatást tett a létesítményben.


Tízezrek tüntetnek a Fülöp-szigeteken

Tízezrek vonultak az utcákra a Fülöp-szigeteken hétfőn, hogy kifejezzék nemtetszésüket a nemrég nyilvánosságra került korrupciós ügyek miatt, és követeljék egy kormányzati pénzeket elosztó fejlesztési alap bezárását.


Szíria: fontos várost veszíthetett el az Aszad-rezsim

A szíriai felkelők hétfőn elvágták a kormányerők egyetlen olyan utánpótlási vonalát, amely az ország északi részén található Aleppó kormányzóságba vezet – állította a londoni székhelyű Szíriai Emberi Jogok Megfigyelő Központja nevű ellenzéki szervezet.



Rálőttek az ENSZ-ellenőrök konvojára Szíriában

Ismeretlen orvlövészek lőttek rá az ENSZ-ellenőrök konvojára Szíriában, a fővárostól, Damaszkusztól nem messze. Az első hírek szerint a csapat visszatért a kormányzati ellenőrzőpontra, sérültekről egyelőre nincs hír. A szakértők a múlt szerdai gáztámadás helyszínén akartak vizsgálódni.





Nagy változás jöhet Norvégiában

Két héttel a választások előtt Norvégia jobboldali ellenzékének jókora előnye van a leköszönő baloldali kormánykoalícióval szemben – derült ki egy vasárnap este nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásból.



Törökország is odacsapna az Aszad-rezsimnek

Törökország kész csatlakozni egy Szíria elleni nemzetközi koalícióhoz, még akkor is, ha az ügyben az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem jut konszenzusra – nyilatkozta Ahmet Davutoglu török külügyminiszter egy török lapnak.


Ég a Yosemite, kempingeket ürítettek ki

Továbbterjedt a hét végén az ENSZ-világörökség részeként számon tartott kaliforniai Yosemite Nemzeti Park nyugati peremén pusztító hatalmas erdőtűz, a sűrű füst miatt újabb sátortáborokat kellett kiüríteni - közölte a park szóvivője.


Az izraeli sajtó már kvázi tényként kezeli Amerika Szíria elleni hadba lépését

Az izraeli média hétfőn a Szíria elleni háború esélyeit latolgatja és azt, hogy miként érintheti ez a zsidó államot. A Maariv című lap vezércikke szerint Barack Obama amerikai elnök hajlik egy Damaszkusz elleni közeli csapás engedélyezésére, miután Washingtonban szinte biztosra veszik, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatai vegyi fegyvert használtak.





Véget ért a kínai párttitkár pere, de ítélet még nincs

Az ötödik tárgyalási napon már véget is ért Po Hszi-laj volt csungkingi párttitkár pere. Az ügyészek hétfőn súlyos büntetést kértek rá, ítélethirdetést a kelet-kínai Csinan város bírósága egy meg nem határozott, későbbi időpontra ígért.


Összecsapások Jeruzsálem mellett: három palesztin meghalt

Három palesztin meghalt, mintegy húszan pedig megsebesültek az izraeli hadsereg és a palesztinok közötti hétfői összecsapásokban a Jeruzsálem melletti Kalandíja palesztin menekülttáborban - közölték palesztin egészségügyi és biztonsági források. A palesztin fél lemondta a hétfőre Jerikóba tervezett izraeli-palesztin tárgyalásokat.