Muzulmán Testvériség: tüntetők közé lőttek egy laktanyánál

Az egyiptomi Muzulmán Testvériség szóvivőinek közlése szerint a mozgalom legalább 16 hívét megölték hétfőn Kairóban, amikor a tüntetők közé lőttek a Köztársasági Gárda tagjai annál a laktanyánál, ahol a megbuktatott Mohamed Murszi elnököt tartják fogva.


A pilóták hibája miatt zuhanhatott le a gép San Franciscóban

Az előírtnál jóval kisebb sebességgel közelített a leszállópályához, és közvetlenül a "kemény" landolás előtt újra a levegőbe próbált emelkedni az Asiana Airlines dél-koreai légitársaság Boeing 777-es gépe, amely szombaton szerencsétlenül járt San Franciscóban – közölte vasárnap az amerikai közlekedésbiztonsági szolgálat, miután elemezte a gép fekete dobozai által rögzített adatokat és hangfelvételt.



Durva kánikula tombol Japánban

Rendkívüli hőség uralkodott egész Japánban a hét végén, s emiatt legalább egy ember meghalt, s több mint hatszázat kellett kórházba szállítani – számolt be a Kyodo japán hírügynökség.



Százezrek vonultak ismét az utcákra Egyiptomban

Százezrek gyűltek össze Kairóban és Alexandriában a megbuktatott egyiptomi elnök, Mohamed Murszi hívei és ellenfelei közül vasárnap estére, két nappal az után, hogy erőszakban torkollottak az országban zajló tiltakozó megmozdulások.



Venezuela Snowden utolsó lehetősége

Az orosz alsóház külügyi bizottságának vezetője nyilatkozott az amerikai titkos adatgyűjtést feltáró informatikusról. Úgy tűnik, Oroszország már nagyon szeretne megszabadulni az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt alkalmazottjától. ha Snowden nem talál menedékre Venezuelában, "maradnia kell, és feleségül kell vennie Anna Chapmant" - tréfálkozott az orosz politikus.


Kisiklott egy személyvonat Oroszországban

A Fekete-tenger partján lévő Adlerből a szibériai Novoszibirszkbe közlekedő személyvonat 11 vagonja futott le a sínekről, amikor a vonatvezető meghúzta a vészféket. Öt vagon felborult, nyolcvanan megsérültek.










Jobbik: Adjunk menedékjogot Snowdennek!

A kémtevékenység leleplezéséről ismertté vált Edward Snowdent kellene a magyar diplomáciának nyilatkoztatni a megfigyelési botrányról - írta a Jobbik képviselője. A párt kevésnek tartja a magyar külügy reakcióját a Snowden-botrányra.