Pápa ilyet még sohasem tett

Egyszerre két pápa írta az olasz Lumen fidei (A hit fénye) címmel pénteken megjelent enciklikát. Ilyenre még nem volt példa. Az enciklika szókincse, metaforái többségében XVI. Benedektől származnak, mint például az a hasonlat, amely a hittel egyenlő tapasztalatnak nevezi a férfi és nő egymás iránti szerelmét.



Robbantottak is a felfordult Egyiptomban

A gázvezeték, amelyen Jordániába szállítanak földgázt, már legalább tízszer volt merénylet célpontja azóta, hogy megdöntötték Hoszni Mubarak egyiptomi elnök hatalmát. Vasárnap ismét felrobbantották, vélhetően iszlám radikálisok.






Átrepülte az USA-t a világ első napelemes utasszállítója

A gép kirárólag napenergiával működik, de éjszaka is tud repülni. A szénszálas technológiával készült Solar Impulse hatalmas repülőgép, szárnyainak fesztávolsága akkora, mint egy Boeing 747-esé, miközben nagyon könnyű, mindössze 1600 kilogrammos.



Két kínai lány halt meg az utasszállítón

A szombaton szerencsétlenül járt repülőgép túl alacsonyan érkezhetett a leszállópályához, s a farokrésze nekiütődött a repülőteret a tengertől elválasztó falnak, majd leszakadt. Ez okozhatta egyes vélemények szerint a légi balesetet, amelynek mindkét áldozata kínai.



Martonyi: "Szövetségesekre nem illik kémkedni"

Akkor van hitele az Egyesült Államok által összeállított éves emberi jogi jelentésnek is, ha maga az ország is kifogástalanul jár el az ilyen ügyekben. "Ez valóban komoly ügy" - mondta a külügyminiszter a HírTV-ben a Snowden-botrányról.



Martonyi a Tavares-jelentésről

Hozzá kell szokni, hogy mindig van európai dimenziója a pártpolitikai vitáknak, és ezúttal ez "a mi hátrányunkra történik" - mondta Martonyi János a HírTV szombat esti műsorában.



Melyik ország a katonai puccsok világcsúcstartója?

Szerdán az egyiptomi hadsereg megbuktatta a Mohamed Murszi által éppen egy éve megválasztott kormányt. Noha az ország történetében ez már a harmadik ilyen alkalom volt, mindez semmi ahhoz képest, hogy Bolíviában függetlenné válása óta mintegy kétszáz erőszakos kormánybuktatást tartanak számon. Összeszedtük a katonai puccsok toplistáját.



Morales kész menedéket adni Snowdennek

Bolívia kész menedéket adni Edward Snowdennek, ha a titkos amerikai adatgyűjtés kiszivárogtatása miatt hazájában kémkedéssel és hazaárulással vádolt informatikus ezt kérné - közölte szombaton Evo Morales bolíviai elnök, hozzáfűzve, így kíván tiltakozni az európai országok barátságtalan gesztusa ellen, hogy nem engedték átrepülni őt légterükön.