A briteknél bejött a dohányzási tilalom

A dohányzásellenes törvény hatályba lépése óta jelentősen visszaesett a súlyos asztmás rohammal kórházba szállított gyerekek száma Nagy-Britanniában - állapították meg a szakemberek, akik szerint egyre több bizonyíték támasztja alá azt is, hogy sokan már az otthonukban is alkalmazzák a cigarettatilalmat.


Németországot megbénította a havazás

A frankfurti repülőtéren a tervezett 1190 járat közül csaknem ötszázat kellett törölni. A Berlin és München közötti A9-es autópálya egy bajorországi szakaszán például több mint 20 baleset történt az úttesten kialakult jégpáncél miatt.




Algériai túszejtés: most azt mondják, 67 halott van

Algéria hétfőn új adatokat közölt a múlt heti túszdráma halálos áldozatairól. A kormányfő azt mondta, a tragédiának 67 halottja volt: 37 külföldi és egy helyi dolgozó vesztette életét, és 29 iszlamista fegyverest lőttek le.



Egyre kevesebb a magyar Eszéken

Egyre kevesebb a magyar, a német és a szerb nemzetiségűek száma Eszéken (Osijek) - írja a Glas Slavonije országos terjesztésű horvát megyei napilap hétfői kiadásában.


A 2014-es kampány múlhat Orbán brüsszeli látogatásán

Alapjaiban határozhatja meg az Orbán-kormány választási kampányának mozgásterét, mire jut az Európai Unióval Budapest a következő hónapokban. Orbán ennek idei nyitányaként január végén Brüsszelbe látogat. A legfontosabb téma a túlzottdeficit-eljárás, aminek megszüntetéséről tavasszal dönthetnek. Ennek sikere megágyazhat egy 2014-es osztogató "kampányköltségvetésnek".



Obama: Isten áldja örökké Amerikát!

Hétfőn délután lezajlott Barack Obama második, az amerikai történelem ötvenhetedik elnöki beiktatási ceremóniája. Kövesse élőben a nyilvános eskütételt, vagy a bált, ahol Obama főparancsnokként lassúzik majd feleségével. Az ünnepélyes eskütétel napján több mint félmillióan gyűltek a össze Capitolium és a Washington-emlékmű között elterülő National Mall park gyepén. Obama első fogadalomtételére négy évvel ezelőtt csaknem 2 millióan voltak kíváncsiak, ami minden eddigi elnöki eskü nézőrekordját megdöntötte.


Mali: "félő, hogy a beavatkozás elkésett"

Marsai Viktor történész szerint a nyugati országok szerepvállalása Maliban várhatóan hosszú távú elköteleződés lesz, és a válság csak átfogó erőfeszítésekkel rendezhető megnyugtatóan.



Kémhálózat hekkelte meg Putyin kormányzati rendszerét

A közelmúltban leleplezett "kiberkémkedés" során diplomáciai, kormányzati és tudományos hálózatokat támadtak. A támadássorozat elsődlegesen a kelet-európai országok, a korábbi Szovjetunió utódállamai és Közép-Ázsia ellen irányul. Egy jelentés szerint a Vörös Október nevű adathalász hálózat továbbra is aktív.


Vádat emeltek a határt áttörő szlovák ámokfutó ellen

Egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség azt a 23 éves szlovák férfit, akit tavaly júliusban két ország rendőrsége több mint 300 kilométeren át üldözött Székesfehérvártól a horvát-szlovén határig.



Elfogtán Sandokan fiát

Letartóztatta az olasz rendőrség hétfőn Carmine Schiavonét, a nápolyi maffia, a camorra vezérének fiát, aki börtönben levő apja helyett vezeti a bűnszervezetet.



Még mindig szenvednek az Amazonas esőerdői

Az Amazonas trópusi esőerdői még mindig szenvednek a világ legnagyobb vízgyűjtőterületét 2005-ben sújtó megaszárazságtól - derítette ki egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA műholdas radarfelvételeit elemezve.