Elérhetik az USA-t az észak-koreai rakéták

Dél-koreai katonai szakértők vasárnapi bejelentése szerint a közelmúltbeli sikeres észak-koreai rakétaindítás azt jelzi, hogy Phenjan immár rendelkezik olyan technológiával, amelynek révén több mint tízezer kilométeres távolságba, vagyis akár az Egyesült Államokig is el tud juttatni rakétákat.







Vizsgálat indulhat a svéd közszolgálati rádió ellen

A svéd Adatvédelmi Hatóság (Datainspektionen) vizsgálatot indíthat azért, mert a svéd közszolgálati rádió egyik műsorában a betelefonálók személyes adatait is regisztrálták egy éven át - adta hírül szombaton a Svenska Dagbladet című svéd országos napilap.



Áradások sújtják Nagy-Britanniát

A több napja tartó heves esőzések nyomán áradások okoznak egyre komolyabb fennakadásokat a karácsonyi csúcsforgalomban Nagy-Britannia számos térségében.







A parlament feloszlatására készül az olasz államfő

Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szombaton megkezdte a konzultációt a parlamenti frakcióvezetőkkel, amely megelőzi a római felső- és alsóház feloszlatását, miközben Olaszország a lemondott Mario Monti lehetséges bejelentéseit találgatja a választási kampányban való részvételéről.


Brüsszel és Moszkva ellenzi az újabb izraeli telepépítési terveket

Az Európai Unió és Oroszország határozottan ellenzi, és a nemzetközi jogot sértőnek tartja az újabb izraeli telepbővítési terveket - közölte közös közleményében Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője.





Fotók: a világvégét ünnepelte a világ

Maja romoknál, dél-mexikói szent helyeken, Sztálin moszkvai bunkerénél és a délnyugat-franciaországi Bugarach faluban gyülekezve várták a világvégehívők a megmentésükre érkező földönkívülieket, vagy legalábbis valamilyen, az apokalipszis hangulatához illő rendkívüli eseményt.