Ezrek tüntettek egy palesztin fiú temetésén

Több ezer palesztin tüntetett csütörtökön a megszállt Ciszjordánia Hebron nevű városában amiatt, hogy izraeli katonák előző nap agyonlőttek egy palesztin fiút, akinél - mint később kiderült, tévedésből - lőfegyvert véltek látni.





Online közvetítés lehet a kínai tárgyalásokról

A kínai legfelsőbb bíróság munkastílusának megváltoztatására készül, aminek része lesz az is, hogy egyes bírósági tárgyalásokat az interneten élőben fognak közvetíteni - jelentette a kínai média csütörtökön.


15 ezer dollárt kell fizetnie a NASA rendszerét feltörő hackernek

A Kolozsvári Táblabíróság jogerős végzése értelmében a követelt fél millió dollár helyett csak 15 ezer dollár kártérítést kell fizetnie az Egyesült Államok Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatala (NASA) informatikai rendszerét feltörő Butyka Róbert kolozsvári hackernek.




Gyerekpornóval vádolnak egy szlovák jogvédőt

Egy 44 éves eperjesi férfi ellen emelt vádat a rendőrség gyermekpornó és szexuális visszaélés miatt. Állítólag egy nemzetközi emberi jogvédő és rasszizmus elleni szervezet fontos posztját tölti be, ennek révén is csábított el fiatal fiúkat.





Verhofstadt szerint meg kell szabadulni Berlusconitól

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője arra ösztökéli az Európai Néppártot, hogy zárja ki soraiból Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt, aki fontolóra vette indulását az olasz parlamenti választásokon.


Ötmillió embert vesztett a német középosztály

Alig tizenöt év alatt több mint 5 millióan szorultak ki a középosztályból Németországban, a jövedelmi egyenlőtlenség növekedése az esélyegyenlőség gyengülésével jár együtt - mutatta ki a berlini DIW gazdaságkutató intézet.


Újragondolják a nők püspökké szentelését az anglikán egyházban

Új javaslatot dolgoz ki az anglikán Püspökök Háza a nők püspökké szentelésének kérdésében. Erről született döntés a testület eheti ülésén, amelyet a canterburyi érsek londoni rezidenciáján, a Lambeth Palotában tartottak, miután az egyház általános szinódusán a témáról tartott szavazás negatív eredménnyel végződött.



Megint tömegverekedés volt az ukrán parlamentben

Újabb tömegverekedéssel indult csütörtökön az októberi választások nyomán megalakult új ukrán parlament ülése, ezúttal az orosz nyelvű felszólalások dühítették fel a nacionalista ellenzékieket.


Moszkva: lehet, hogy legyőzik Aszadot

Moszkva nem zárja ki Bassár el-Aszad ellenfeleinek győzelmét, de arra figyelmeztet, hogy azt a szíriai ellenzék a Kreml számára elfogadhatatlanul, tízezrek halála árán szerezheti meg - közölte az orosz elnök közel-keleti különmegbízottja.



Kilencen indulhatnak a cseh államfőválasztáson

A belügyminisztérium által két hete kizárt három jelölt közül az egyik, Jana Bobosíková volt EP-képviselő beadványát a legfelsőbb közigazgatási bíróság megalapozottnak találta, s csütörtökön utasította a belügyet, hogy Bobosíkovát vegye fel a korábban a tárca által már jóváhagyott nyolc hivatalos jelölt mellé.